A magyar énekesnő első számú gyanúsított volt pénzmosásban: le is csukták volna
Deák Rebekának nemcsak a műsorban való szereplése, de jövője is kockán forgott.
Deák Rebeka kis híján be sem került a Házasság első látásra című műsorba az ügy miatt.
Deák Rebekát pénzmosással vádolták
Kevesen tudják, hogy hajszálon múlott Deák Rebeka szereplése a Házasság első látásra című párkereső műsorban. Az énekesnő ellen ugyanis a casting idején rendőrségi nyomozás zajlott, amely akár azt is megakadályozhatta volna, hogy képernyőre kerüljön.
Deák Rebeka a reality legutóbbi évadában tűnt fel, ahol Zsoltival kötött házasságot a kamerák előtt. Bár kapcsolatuk azóta véget ért – hivatalosan februárban mondják ki a válást –, Rebeka nem bánja, hogy részt vett a műsorban. A jelentkezési folyamat azonban korántsem volt zökkenőmentes.
A Ki vagy te valójában? című YouTube-műsorban őszintén mesélt arról, hogy már a casting korai szakaszában komoly akadályba ütközött. Mindössze két válogatón volt túl, amikor az egyik szerkesztő felhívta, és közölte vele, mindenképpen szeretnék őt a műsorban látni, ám csak abban az esetben köthetnek vele szerződést, ha nem szerepelt felnőttfilmekben, illetve nem folyik ellene rendőrségi eljárás. Ezek ugyanis kizáró feltételek.
Ekkor Rebeka kénytelen volt bevallani, hogy pénzmosás gyanújával nyomozás indult ellene. Elmondása szerint az ügy egy szerencsétlen internetes csalás következménye volt. Egy Marketplace-es eladás során – még tapasztalatlanul – bedőlt egy csalóknak küldött GLS-regisztrációs linknek. Rövid időre hétmillió forint érkezett a számlájára, amelyből aztán négy milliót azonnal le is emeltek.
Az énekesnő hangsúlyozta, hogy ő maga értesítette a rendőrséget, mégis gyanúsítottként kezelték az ügyben. Nem sokkal később idézést kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amelyben figyelmeztették, ha nem jelenik meg, őrizetbe is vehetik. Ekkor szembesült azzal, hogy első számú gyanúsítottként szerepel egy pénzmosási ügyben.
A műsor készítői végül egy hónap haladékot adtak neki, hogy tisztázza magát. A bizonytalan, feszült időszak decembertől egészen április végéig tartott. Mint mesélte, rendkívül kellemetlen helyzet volt, hiszen a szereplése és a jövője is ezen múlt.
Április 20-án azonban megérkezett a határozat, a hatóságok megállapították, hogy nem követett el bűncselekményt. Másnapig volt lehetősége aláírni a Házasság első látásra szerződését, végül zöld utat kapott, és részt vehetett a műsorban.
Sarka Kata és a Házasság első látásra felesége ilyen jó barátnők: közös fotóikkal tele az Insta
A Házasság első látásra Juditja és Sarka Kata között már régebb óta tart a barátság.
ElolvasomCover-fotó: TV2
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















