Összeesküvés áldozata lett! Damu Roland először vallott letartóztatásáról

Damu Roland a Frizbiben mondta el, hogy mit is gondol a botrányról, amibe egykori barátnője keverte.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Damu Roland a Frizbi vasárnap esti adásában először szólalt meg a botrányról, amibe november folyamán keveredett. A 36 éves színész azonban feltételekhez kötötte a szereplést: a stúdióban nem lehettek sem nézők, sem pedig újságírók.

A tények: november 18-án, csütörtökön este a rendőrség egy akció keretén belül rajtaütött a Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődjén, miután exmenyasszonya, Palácsik Tímea feljelentést tett ellene nemi erőszak és súlyos testi sértés vádjával.

Élete szerelmének nevezte

A népszerű sorozatsztárt két nap múlva előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan végül több mint egy héttel később engedték csak el. Damu Hajdú Péternek felidézte a Venyige utcai börtönben átélt megpróbáltatásokat, de ez még csak a kezdet volt.

A színész elárulta ugyanis, hogy a 28 éves hölgyet úgy szerette, mint eddig soha senkit, ám kapcsolatuk ennek ellenére megromlott. Nem titkolta el, hogy Tímea korábban már összejött valakivel, ő pedig szintén új életet kezdett.

Ám Damu Roland elmondása szerint exbarátnője képtelen volt feldolgozni, hogy kapcsolatuknak vége, és a végzetes éjszakát megelőzően napokon keresztül írogatott neki, hogy mindenképpen látni akarja.

Önvédelemből ütötte meg

November 17-én a színész lakásán találkoztak, ahol Palácsik Tímea - mint korábban már sokszor - megint egy féltékenységi jelenetet rendezett. Damu ekkor önvédelemből pofozta meg az ittas asszonyt, aki előbb megrúgta, majd megpróbálta egy pálinkásüveggel fejbe vágni.

A Jóban Rosszban sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Damu azonban következetesen tagadta, miszerint nemi erőszakot vagy súlyos testi sértést követett volna el ellene. Vallomása alapján ugyanis egy családi összeesküvés áldozata lett: Tímea és családja elhatározta, hogy teljesen tönkreteszik őt, és a börtönbe küldik!

Az interjú során Hajdú Péter nehezen jutott szóhoz, mivel az erőszakos cselekedetei miatt elhíresült színész többször belefojtotta a szót: zavaros történeteket idézett fel, amelyek révén egykori szerelmét és annak hazugságait igyekezett leleplezni.

Damu Roland ugyanis meg van győződve róla, hogy Palácsiknak és családjának minden hatalma megvan ahhoz, hogy lejárassák. Állítása szerint exnője egy, a hazai médiában igencsak befolyásos úriember babája titokban, emellett a rendőrségen is vannak kapcsolatai.

Fotó: Europress

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük