20 éve ismeri párját! Megnősül a sármos magyar híradós

D. Tóth András, az RTL Klub híradósa májusban oltár elé áll menyasszonyával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Május közepén oltár elé áll az RTL Klub sármos híradósa, D. Tóth András.

Mennyasszonyával, Pákai Adriennel gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak két évvel ezelőtt estek szerelembe.

Gyermekkoruk óta ismerik egymást

Mindketten a somogyi megyeszékhelyen nőttek fel, onnan ismerik egymást.

- Nemrég kiszámoltuk: én tíz, Adri hét éves volt, amikor Kaposváron elkezdtünk együtt teniszezni. Én már jártam, ő akkor kezdte, aztán én hamar abbahagytam, Adri viszont 18 éves koráig versenyszerűen játszott - mesélte D. Tóth András a Reflektorban.

Két évvel ezelőtt aztán egy baráti beszélgetésből hosszúra nyúlt Duna-parti randevú, majd eljegyzés lett olyan hirtelen, hogy az a korábban szerkesztő- műsorvezetőként dolgozó lányt is meglepte. 

- Két tervem volt: az első, hogy egy Demjén Rózsi koncerten - Adri nagy rajongó - felmegyek a színpadra  és Rózsi felkonferálásával megkérem a kezét. Adri azt mondta utólag, örül hogy nem így történt. Szerintem ez elég romantikus lett volna, de aztán nem jött össze - árulta el a híradós.

Romantikus lánykérés

A B-terv az volt, hogy elviszi szerelmét annak kedvenc éttermébe, és ott tesz házassági ajánlatot.

- Ahelyett, amit rendelt, egy gyűrűsdobozt kapott. Először fel sem fogta, azt hitte, mignon, és csak pislogott nagyokat, mert ő császármorzsát rendelt - folytatta nevetve.

Titokban ment férjhez a magyar műsorvezetőnő

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az esküvőt már megszervezték, a műsorvezető egyedül arról nem szeretne tudni, milyen lesz az ara ruhája.

- A legszűkebb családi és baráti kör, kb. 60-65 vendég lesz jelen. Egy ilyen intim pillanatban szeretnénk, ha azok lennének ott, akik a legközelebb állnak hozzánk - mondta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A nászutat viszont még nem tervezték meg, de abban egyetértenek, hogy nem vágynak luxusutazásra, inkább egy toszkánai vagy provence-i kirándulásra. Természetesen a gyermekvállalás kérdése is szóba került. 

- Most már mind a ketten abban a korban vagyunk, hogy beszéltünk róla. Az esküvő után a természetre fogjuk bízni - mondta szűkszavúan a 31 éves tévés.

Fotó: Csiszér Ágota

Ezt is szeretjük