Az Árvácska gyereksztárja 57 évesen így néz ki: Czinkóczi Zsuzsa filmezés helyett takarítócéget üzemeltet
Czinkóczi Zsuzsa évek óta nem forgatott, de nem bánja, hálás azért, ami megadatott neki.
Czinkóczi Zsuzsa hétéves volt, amikor megkapta Csöre szerepét az 1976-ban bemutatott Árvácska című filmben. Olvasni sem tudott, a rendező instruálta, amikor nem forgatott, a tanyasi iskolába járt. Az osztálytársaival jól kijött, a tanárairól viszont nem őriz jó emlékeket.
Czinkóczi Zsuzsa foglalkozása
Általános iskolásként nyolc filmben szerepelt, köztük Mészáros Márta és Jancsó Miklós több alkotásában. A kiskunmajsai gimnáziumot nem tudta befejezni. A Kossuth-díjas rendezőnő Napló-trilógiájának első része után, 17 évesen várandós lett.
A Színművészetire felvételt nyert, mégsem kezdte el, úgy érezte, egy pár esztendős gyermek mellett nem tudná elvégezni a képzést, és az anyagi bázisa sem volt meg négyévnyi tanuláshoz.
A filmes karrierje ezt követően derékba tört, csak Mészáros Márta bízott rá szerepeket, így a a Napló gyermekeimnek folytatásait is. Miközben egy csirkegyárban dolgozott, a viareggiói filmfesztiválon Federico Fellinitől átvehette a legjobb női alakítás díját, de az elismerés nem hozott változást a filmes életében.
Szerepelt Gárdos Éva Amerikai rapszódia című életrajzi drámájában (2001), Mészáros Márta A temetetlen halott (2004), az Utolsó jelentés Annáról (2009) és Aurora Borealis – Északi fény (2017) című filmjeiben. Az utóbbi óta nem láthattuk a filmvásznon, de nem bánja örül, hogy a filmezés az élete része volt.
- Nagyon sokat kaptam tőle, elsősorban talán önbizalmat. Értékes embernek tartom magam, jó embernek, és ezt mind a filmeknek köszönhetem, és azoknak, akik bíztak bennem, szeretettel formáltak. De ha nem jön több film, akkor sem leszek boldogtalan. Minden úgy jó, ahogy van - mesélte a Best magazinnak.
Czinkóczi Zsuzsa január 23-án ünnepelte az 57. születésnapját. Úgy érzi, rendben van az élete, Kecskeméten él, a takarítócége jól működik, a magánélete boldog.
- Jó családom van. Kiegyensúlyozott kapcsolatban élek a férjemmel. (…) Nekem elég, ha mindenki egészséges körülöttem. Akkor vagyok boldog, ha egyben van a családom. Több nem is kell nekem - árulta el a hetilapnak.
A testvéreivel is nagyon jó a kapcsolata. Akárcsak a fia, az egyik húga is a közelében él, a másik pedig Milánó mellett a családjával.
70 éves lett a Tüskevár egykori Tutajosa: így néz ki Seregi Zoltán napjainkban
Seregi Zoltán 13 éves volt, amikor megkapta Tutajos szerepét a Tüskevárban. Képeken hazai gyereksztárok egykor és most.
ElolvasomCover-fotó: Árvácska
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció