Curtis a mai napig sóvárog a drog után: hiába dobta el az embereket, akik mellett használta
Curtisnek néha még mindig küzdenie kell a drog utáni sóvárgással.
Curtis sok éven át küzdött drogproblémáival, amelyekből végül győztesen sikerült kilábalnia. Ez azonban egy olyan harc, amely elmondása szerint soha nem ér véget.
Curtis drogos múltjáról
Nem volt titok, hogy Curtisnek évekkel ezelőtt meggyűlt a baja a káros szerek használatával. Egy időben minden a botrányairól szólt, és arról, hogy emiatt váltak el útjai korábbi partnerével, Majkával. A rapper azonban már jó ideje maga mögött hagyta sötét múltját: telt házas koncerteket ad, rendszeresen szerepel a képernyőn, jelenleg például a Megasztár ítészeként látható minden szombaton a TV2-n.

Most Lékai-Kiss Ramónának a Titkok Ramónával című műsorában beszélt arról, milyen küzdelmeket vív a mai napig függő múltja miatt.
– Nekem ezzel életem végéig lesz dolgom. Van, hogy kontrollálnom kell magam. Ráadásul én ugyanazt a munkát végzem. Azokat az embereket eldobtam, akikkel mondjuk az afterök történtek, vagy éppen be tudtam szerezni, azokat eldobtam, de a munkámat nem tudom eldobni, és nem is szeretném – magyarázta a rapper, aki minden bulin, fesztiválon és fellépésen találkozik olyanokkal, akik a mai napig droghasználók. Néha ilyenkor ébred benne némi sóvárgás, de ellen tud állni.
Mindehhez nagy segítséget jelentenek számára közvetlen kollégái és zenésztársai, akik rendkívül támogatóak, és mint egy bástya, állnak mellette. Ez természetesen igaz a szeretteire is, akik a legnehezebb napokban is kitartottak mellette, és fogták a kezét a javulás felé vezető rögös úton.
Szakmai sikerei pedig bizonyítják, hogy megérte a sok harc és lemondás, hiszen valószínűleg nélkülük ma nem tartana ott, ahol.
Curtis luxus körülmények között él: medencés otthona ennyire pazar
Curtis csodásan szép otthon teremtett magának, melynek kertje maga a luxus.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















