Curtis menyasszonya 4 hónapos terhes – A zenész az elvonón tudta meg a gólyahírt
Curtis és menyasszonya az első gyermeküket várják.
Curtis – Tiszta lappal címmel egy rendhagyó, egyrészes dokumentumfilmet ad le ma este a TV2. A beharangozó alapján a zenész körüli médiavisszhang ezúttal sosem látott megvilágításba kerül, őszinte pillanatokkal, exkluzív interjúkkal és egy nem mindennapi meglepetéssel, a rehabilitációt követő napok tükrében. Az egyik előzetesből az is kiderült, hogy a 29 éves rapper számára azért is nagyon fontos, hogy drogmentes életet éljen, mert tavaly nyáron eljegyzett menyasszonya, Kriszti kisbabát vár.
- Nehéz időszakon vagyok túl, talán más már visszavonult volna, de engem szerencsére olyan erővel áldott meg az Isten, hogy a negatívumokat képes vagyok kizárni, és újra talpra tudtam állni. Nagyon jót tett nekem és előnyömre vált a rehabilitáció, és természetesen a továbbiakban is folytatom. Új fejezet kezdődött az életemben, sziklaszilárd lettem, gőzerővel dolgozom az új albumon, és Krisztikével is boldogabbak vagyunk, mint valaha – mondta Curtis.
A zenész február közepén zárta le a hathetes rehabilitációját, ami alatt párja közölte vele, hogy kisbabát vár. A Blikk információi szerint Kriszti augusztusra várja első gyermeküket.
- Amikor megtudtam, hogy apa leszek, csodálatos érzés volt, de nagyon haragudtam is magamra. Éppen amiatt, hogy egy ilyen helyzetben kell megtudnom. Az első gyerekem születik majd meg attól a nőtől, akit az életemnél jobban szeretek, soha nem szerettem így senkit, és én éppen egy rehabilitációs kezelésen veszek részt. Ennek nem így kellett volna lennie, ezt a Maldív-szigeteken vagy éppen egy szép étteremben kellett volna megtudnom. Nehéz volt, de nagyon sok erőt adott – idézi a lap Curtis szavait a dokumentumfilmből.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!