A Fiesta zenekar szívtipró énekese volt - A 48 éves Csordás Tibi ennyit változott
Csordás Tibi és felesége családot szeretnének alapítani.
A Fiesta együttes a '90-es évek végén alakult meg, Csordás Tibi és Knapik Tamás alakította a popduót. Első kislemezüket 2000-ben adták ki, majd, miután megjelent az első albumuk, egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. A tinédzser lányok első számú kedvence a csapat sármos énekese, Csordás Tibi volt, aki akkoriban a harmincas évei legelején járt - a sztár ma már 48 éves, nős férfi.
Ennyit változott a népszerű énekes
Bár a Fiesta zenekar 2011-ben végleg feloszlott, Csordás Tibi a mai napig énekléssel és dalszerzéssel foglalkozik. Legújabb lemeze, a Libertad 2018 szeptemberében jelent meg. Legutóbbi korongja is latinos hangzású, így a mai napig hű maradt a stílusához. A friss lemezén is fellelhető Mirame című dalához készült videoklipet alább tudod megnézni.
A zenész régi énjéhez képest sokat változott, teljesen másképp hordja már a haját. Azonban legbelül ugyanolyan elhivatott maradt a zene iránt, mint fiatalabb korában.
Ami a magánéletét érinti, feleségével, Csillával már nyolc éve vannak együtt, 2016-ban házasodtak össze Thaiföldön. Szerelmével nagyon harmonikus a kapcsolatuk, már a babát tervezik, ezt a Blikknek árulta el.
- Amikor összejöttünk, kitűztünk magunk elé célokat, melyeket az elmúlt években sorra kipipáltunk. Teremtettünk magunknak egy új otthont, Csilla pályát módosított, valamint én is újra felépítettem a szakmai karrierem. Az új, Libertad című lemezzel most már jó úton vagyok, Csilla is kiteljesedett a szakmájában, de most már úgy gondoljuk, családot alapíthatunk - nyilatkozta a lapnak.
Betty Love a 90-es évek népszerű énekesnője volt - 43 évesen is nagyon dögös
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció