Csernus Imre így él a sztrókja után: az 59 éves sztár először beszélt róla részletesen
Csernus Imre a 2024-es sztrókja után most először vallott ilyen részletességgel arról, hogy éli életét jelenleg.
Csernus Imre 2024-ben kapott sztrókot, most elmondta, hogy él azóta, de az is kiderült, miért nem praktizál már.
Csernus Imre sztrók után
Csernus Imre a májusban megjelenő új könyve, az Oroszlánok és farkasok kapcsán adott interjút az Indexnek, a beszélgetésben őszintén vallott sztrókjáról is, melyről korábban még ilyen részletesen sosem beszélt.
– Semmihez sem állok másképp, azóta is ugyanúgy élem az életem. De volt egy fontos dolog, mégpedig, hogy az elfogadás egy nagyon izgalmas kérdés. Ha az elfogadás tényleg bekövetkezik, akkor megszületik a belső béke. Elfogadtam, hogy emberből vagyok. Nemcsak tudtam, hanem elfogadtam, és azt is elfogadom, hogy valószínűleg képes leszek a végsőkig feszíteni a húrt. Lesz következménye. Elfogadtam – mondta az 59 éves pszichiáter, aki 2024-ben kapott sztrókot.
Kiderült, hogy egészen a baj bekövetkeztéig azt hitte, a teste sokkal erősebb, ám rá kellett ébrednie saját mulandóságára. Csernus Imre szavaiból az is kiderült, hogy hiába, hogy majdnem megízlelte a halált, nem kezdett hatalmas életmódváltásba, annyit azonban megtesz az egészségéért, hogy igyekszik jól átgondoltan és tudatosan étkezni, legfőképp a húsfogyasztást csökkentette le nagyon.
– Amikor felébredtem és mozgott kezem-lábam, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt. És ezerrel toltam – mondta a lapnak, emellett pedig az is kiderült, hogy akkor sem változtatna semmit az életén, ha tudná, mikor éri utol a végzet.
A pszichiáter kitért arra is, miért hagyta abba a praktizálást, úgy fogalmazott, „nem akart egész életében egy székben ülni és bámulni a fejeket”, de azt is hozzátette, az ülőmunka is megtette hatását, gerincproblémái lettek.
Bényi Ildikó egyszer már legyőzte súlyos betegségét: hónapokkal ezelőtt újult ki ismét
Bényi Ildikó egyik ismerőse megtörte a csendet, kiderült, hogy hónapokkal ezelőtt kiújult nála egy súlyos betegség.
ElolvasomCover-fotó: Index/Szollár Zsófi
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















