5 hónap után máris válságban a szerelem! Cseke Katinka azért veszekszik párjával
Cseke Katinka és Váradi Róbert azért veszekszik sokat.
Cseke Katinka és zenész szerelme, Váradi Róbert öt hónapja vannak együtt, de máris párterapeutához fordultak.
Az ötlet a Jóban Rosszban színésznőjétől származott. A szakemberhez az Édes Élet stábja is elkísérte őket.
Sokat veszekednek
Cseke Katinka eddig azt hangoztatta, nem zavarja, hogy nála 18 évvel fiatalabb párja kétgyerekes apuka, és mivel a csemetéi még kicsik, együtt él a családjával. Megérti, hiszen neki is van egy lánya, aki mindennél fontosabb számára.
Az Édes Életben azt is láthattuk az elmúlt hónapokban, hogy magas hőfokon élik meg kapcsolatukat, gyakoriak köztük a veszekedések. Volt, hogy a zenész tette ki az autóból a színésznőt, máskor pedig a sorozatsztár rendezett jelenetet szerelme ablaka alatt.
- Mi borzasztó szenvedélyesen és nagy amplitúdókkal éljük meg az életünket. Nálunk folyamatosak a feszültségek és a kibékülések is, ez így ismétlődik nap mint nap - kommentálta a jeleneteket Cseke Katinka.
Még ha mindketten hisztis, féltékeny, temperamentumos, szenvedélyes emberek is, úgy tűnik, a színésznő mégsem tudja olyan jól kezelni azt a helyzetet, hogy fiatal kedvese a gyermekei anyjával él egy fedél alatt, kapcsolatukat megmérgezi a zöld szemű szörny.
Cseke Katinka féltékeny
Úgy döntött, a problémát megpróbálja párterapeuta segítségével orvosolni, és női praktikák bevetésével végül sikerült rábeszélnie Váradi Róbertet, hogy az elmenjen vele a szakemberhez.
Nős kollégájával jött össze a magyar színésznő! Képeken 2013 új sztárpárjai
Nézegess képeket!
Elolvasom- Ez egy olyan helyzet, amit nagyon nehéz feldolgozni nekem, még akkor is, ha tudom, hogy ők testvéri viszonyt ápolnak egymással - mondta Cseke Katinka.
A párterapeuta azon kérdésére, gondolkodtak-e az összeköltözésen, a Váradi Roma Café oszlopos tagja azt válaszolta, önző dolognak tartaná, ha a saját boldogságát tenné első helyre, és csak utána a gyerekeiét. A szakember erre felhívta a fegyelmét arra, hogy nem attól lesz jó szülő, ha a gyerekeivel egy lakásban hajtja álomra a fejét, fontosabb, milyen szellemi táplálékkal szolgál számukra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó és főkép: Facebook/Olasz Váradi, TV2/Édes Élet, TV2 Sajtószoba.
OLVASD EL EZT IS!
- cseke katinka
- sztárpárok
A TV2 sztárja egy 17 évvel fiatalabb férfival jár
- papp gergely
- cseke katinka