Cseke Katinkát egyik napról a másikra hagyta el a férje egy másik nőért

Cseke Katinkával egy este a férje közölte, tíz év után elhagyja.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Cseke Katinka a Micsoda Nők! tavaly novemberi adásában árulta el, hogy azt követően indult el a házassága a lejtőn, miután ő beleszeretett egy kollégájába. Nem történt közöttük semmi, de, miután beszélt érzéseiről a férjének, az innentől úgy érezte, bármit megtehet. A színésznőt ilyen előzmények után is váratlanul érte, amikor a kislánya apja egyik napról a másikra bejelentette, hogy elhagyja egy másik nőért - erről most mesélt Várkonyi Andrea műsorában

- Hazajött, és közölte, hogy elköltözik egy nőhöz, fogta a ruháit, és elment. Aznap éjszaka azt éreztem, hogy nem tudom, mi lesz reggel: nem volt félretett pénzem, hétéves volt a gyerek, nem volt sorozat, a szüleim már úgy álltak anyagilag, hogy nem tudtak segíteni. Közben ott volt az érzés, hogy elhagytak, a padló kiment alólam. Ráadásul kiderült, olyan nőről van szó, akit 16 éve ismertem, de nem tudtad összerakni a képet, hiszen annak férje volt. Én azt sem tudtam, hol vagyok - osztotta meg a nézőkkel.  

cseke-katinka
Fotó: FEM3/Micsoda Nők!

A válás fél, illetve egy évvel később kezdődött, mert a kiskorú gyerek miatt részt kellett venniük egy békéltető tárgyaláson. A Jóban Rosszban sztárja, ha visszafordíthatná az idő kerekét, sok mindent másképp csinálna. 

- Akkor a lányom hároméves korában felállok, és azt mondom a szüleimnek: ha soha többé nem álltok velem szóba, és soha többé nem tehetem be a lábamat a házatokba, akkor is elmegyek. Azt a hét évet nem húztam volna már rá - mondta. 

2017-ben több olyan magyar sztár is bejelentette, hogy tönkrement a házassága, akiről azt hittük, irigylésre méltó, harmonikus kapcsolatban él. 

A magyar színésznő titokban elvált második férjétől is - 2017 válásai a hazai sztárvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Femina akták - Méhnyakrák

A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?

Promóció

Ezt is szeretjük