58 éves volt! Váratlanul elhunyt a magyar színésznő

Elhunyt az 58 éves Császár Gyöngyi, a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja.

2014. október 7-én, mindössze 58 éves korában váratlanul elhunyt Császár Gyöngyi színésznő - tudatta honlapján a szolnoki Szigligeti Színház.

Az 1956. augusztus 22-én született színésznő 28 évig volt hűséges tagja a szolnoki teátrumnak.

1978-tól szerepelt a színpadon, olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint például Csiszár Imre, Csizmadia Tibor, Iglódi István vagy Zsótér Sándor.

A színi pályát Budapesten kezdte a 25. Színházban, majd Ruszt József hívására játszott Szegeden és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpadán mint alapító tag. 1986-ban szerződött a szolnoki Szigligeti Színházhoz.

A társulat tagjaként elnyerte a Bodex gyűrűt, amelyet minden évben titkos szavazással ítélnek oda, 2009-ben pedig megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat is, amelyet szakmai zsűri ítél oda a karakterszínészeknek.

"Fanyar humora, különleges mozgáskultúrája, gazdag érzelmi skálája, nagyformátumú személyisége a magyar színésztársadalom egyik főszereplőjévé tette. Egyaránt kimagasló tragikai és komikai szerepekben.

Az elmúlt két évadban két felejthetetlen és tragikus alakítással ajándékozta meg a közönségét: Mary Tyron hatalmas szerepével az Utazás az éjszakába előadásában, és Rebecca Nurse tragikus alakjával A salemi boszorkányokban." - írta a színház közleményében a művésznőről.

Fotó: Szolnoki Szigligeti Színház,  MTI/Mészáros János

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Az idei évben számos híres magyar színésztől, rendezőtől kellett örökre búcsút vennünk. Őket gyászolja az ország!

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük