Színészként nem kellett! Mára az ország egyik legismertebb műsorvezetője

Buda Marci ismert műsorvezető, pedig nem annak készült.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Buda Marci az ország egyik legismertebb fiatal műsorvezetője. 2008 óta hallhatjuk az MR2 - Petőfi Rádióban, de televíziós műsorokban is feltűnt, így az M1-en, A Dalban két évvel ezelőtt ő várta a fellépő énekeseket és énekesnőket a pihegőben.

A 33 éves sztárt idén olyan híres műsorvezetők társaságában jelölték a Playboy Man of the Yearre az év médiaszemélyisége kategóriában, mint Bochkor Gábor, Till Attila, Rákóczi Ferenc és Majka.

Színésznek készült, műsorvezető lett

Pedig Buda Marci eleinte nem is vágyott a média világába, sportkarrierről ábrándozott, majd színészként szeretett volna sikereket elérni.

- Igazolt focista voltam, sőt, kis híján az NB1-ben játszhattam, de egyik napról a másikra megszűnt a csapatom. Már egészen fiatal koromtól kezdve arra készültem, hogy színész leszek, de két sikertelen felvételi kísérlet után más álom után néztem. Aztán bekerültem a média világába, és magával ragadott a rádiózás - árulta el. 

Till Attila nem vágyott tévés karriere, sokáig az volt az álma, hogy festőművész legyen.

- Mindig is szerettem rajzolni, és körülbelül 23 éves koromig minden erőmmel azon voltam, hogy elismert festőművésszé váljak. Persze közben sokféle munkát kipróbáltam: dolgoztam szobafestő-mázolóként, építkezésen, de keramikus mellett is. Az egyik legmeghatározóbb élményem az egyik első diákmunkám volt a csokigyárban. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, mint a Charlie és a csokigyár című filmben: a szalag mellett bonbont válogattam - mesélte. 

Televíziósi karrierjét a Vákuum TV-nél kezdte 1994-ben. Sokáig ezt a munkát is csak átmeneti állapotnak tekintette, végül mégis beszippantotta a tévézés világa. A TV2 műsorvezetője rendezőként is kipróbálta már magát, a tervek szerint ősszel jelenik majd meg második nagyjátékfilmje.

Rákóczi Feri évek óta együtt ébreszti az országot Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival a Class FM-en, vezetett műsort a TV2-n és a VIASAT3-on is, de ő sem erre a pályára készült, csak egy véletlennek köszönheti, hogy a médiában kötött ki. Műszaki szakközépbe járt, de hamar rájött, hogy az nem az ő világa.

- Életem során mindenféle munkát kipróbáltam: paprikát csumáztam, voltam képesítés nélküli ének- és történelemtanár, hangszerbolti eladó, és árultam kézzel készített ékszereket a Balaton-parton. Technikusként dolgoztam egy tévénél, amelynek a reggeli műsorvezetője egyik nap nem jelent meg. Gyorsan kellett egy beugró, és én nyertem meg a "kinek a legtisztább az inge" versenyt, így kénytelen voltam beülni, és levezetni a műsort. Ezután már nem volt visszaút - osztotta meg velünk, minek köszönheti, hogy ismert műsorvezető lett.

Emlékszel még Sugár Ágnesre? Így néz ki most a Magyar Televízió bemondónője

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: MTVA, TMC Management/Bali Sándor

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük