A Valami Amerika betétdalával sztárzenekar lettek a 2000-es években: 50-es zenészekként így néznek ki a Bon-Bon tagjai

A Bon-Bon zenekar tagjai 30 év után is ugyanakkora sikereket érnek el, mint a 2000-es évek elején, a közönség rajong értük.

Bon-Bon zenekar ma
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Amikor a kétezres évek elején megjelent a Valami Amerika című film, a Bon-Bon zenekar által írt és megzenésített főcímdal az egyik legtöbbet játszott hazai sláger lett. Szolnoki Péter és Török Tamás a napokban egy jubileumi Aréna koncerttel ünnepelték a formáció harmincéves fennállását.

A Bon-bon zenekar sármőrjei

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején a Bon-Bon a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb duója volt. Az igazi országos ismertséget pedig a 2002-es mozi, a Valami Amerika azonos című betétdala hozta el számukra. A rádiók és a zenecsatornák folyamatosan játszották a számaikat, éveken át állandó szereplői voltak a slágerlistáknak, a lemezeik pedig sorra érték el az arany- és platina minősítést.

 A kétezres évek elejének laza zenészei mára ötvenes éveikben járó érett előadók és családapák lettek. Szolnoki Péter jellegzetes mosolya és szemüvege a mai napig a védjegye maradt és Török Tamás is megőrizte a rá jellemző vagány, zenészes stílust.

Bár a kereskedelmi csatornákon már ritkábban tűnnek fel, mint a kétezres években, a zenei pályát egyetlen percre sem hagyták abba. A mai napig aktívan koncerteznek az ország különböző pontjain, Szolnoki Péter pedig mindezek mellett zeneszerzőként is dolgozik, sőt a hazai szinkronszakmában is gyakran kölcsönzi a hangját.

Hogy a közönség még mindig kíváncsi rájuk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a zenekar fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású koncert. A telt házas eseményen a legismertebb slágereiket adták elő egy fúvósokkal kiegészített nagyzenekar kíséretében.

A jubileumi koncerten az előzenekari szerepet az az Otuz nevű formáció kapta, amelyben Szolnoki Péter gyermekei is játszanak. A Bon-Bon duójához emellett több ismert hazai pályatárs is csatlakozott a színpadon, velük énekelt többek között Auth Csilla, Ganxsta Zolee, valamint Horváth Charlie is. A közönség pedig – mintha az a 30 év el sem telt volna - , ugyanolyan élvezettel ugrált, tombolt, énekelt a zenészekkel, mint azelőtt.

 

Ne maradj le a Femina friss cikkeiről! A Google-ben megbízható forrásként is beállíthatod oldalunkat, így gyakrabban találkozhatsz tartalmainkkal. Kattints ide, és pipáld be kedvelt hírforrásként a Feminát!

55 évesen fogyott le a 90-es évek magyar énekesnője: rá se ismerni, olyan karcsú lett

Pintácsi Viki sugárzóan nézett ki kamerák előtt a nagy átalakulása után.

Elolvasom

Cover-fotó: YouTube/Bon-Bon - Néha kell egy nap

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük