"Boldog válás volt a miénk" - Bodrogi Gyula ezért nem tud haragudni volt feleségeire
Bodrogi Gyulának a mai napig jó a viszonya egykori feleségeivel.
Bodrogi Gyula mindig is nagy szeretettel és tisztelettel nyilatkozott első és második feleségéről, Törőcsik Mariról és Voith Ágiról. Ugyanez fordítva is elmondható a színésznőkről, akik szintén mindig rajongással mesélnek egykori párjukról. A 82 éves Kossuth-díjas színművész házasságai példaértékű módon nem kölcsönös haraggal, gyűlölködéssel és sárdobálással értek véget.
A nemzet színészének első felesége Törőcsik Mari volt 1955 és 1964 között, a pontosság kedvéért pedig tegyük hozzá, hogy második feleségétől, Voith Ágitól a mai napig nem vált el - házasságuk tehát jogi értelemben 44 éve tart, pedig 38 éve már nem is élnek együtt.
A FEM3 csatornán futó Joshi, a legjobb barát című műsorban Bodrogi Gyula megosztotta a nézőkkel a boldog elválás titkát: egykori szerelmeivel sohasem okolták egymást semmivel, és tüskék sem maradtak a szívében a szakítások után.
- Az igazság az, hogy én a legmegharagítóbb emberre is öt perc alatt találok mentséget magamban - kezdte vallomását, majd hozzátette, hogy ha valaki csúnyán kitolt vele, mire hazaér, ő már azon gondolkozik, hogy biztosan nagyon fáj a másiknak is, ami történt, ezért hamar felmenti a bűne alól.
- Nekem minden ember halandó, és tudom, hogy minden ember bármit mond, úgy él, mintha örökéletű lenne. Van, akinek az örök élethez az kell, hogy a másikat durunggal üsse, és van, akinek az kell, hogy az ütéseket elbírja - nyilatkozta.
Bodrogi Gyula egyébként Törőcsik Maritól való válását boldog válásnak nevezte, és kifejtette álláspontját az egykori társ radikális megváltozásáról és évekkel későbbi negatív megítéléséről is.
- Ha egyszer valaki gyönyörű volt és csodálatos, akkor lehet, hogy megváltozott, de annyira biztosan nem, hogy az alapértékeit is elveszítse - foglalta össze gondolatait.
Bodrogi Gyula fiatalon
Nézd meg, milyen jóképű fiatalember volt Bodrogi Gyula pályakezdő színészként! Kattints a fotókért!
Jóképű fiatalember volt Bodrogi Gyula! Fotókon a ma 80 éves színészlegenda
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- bodrogi gyula
- gálvölgyi jános