Bessenyei Ferencnek három színésznő után egy civil nő lett élete párja
Bessenyei Ferenc számára a negyedik felesége lett az igazi.
Bessenyei Ferenc az '50-es és '60-as évek ideálja volt a nők számára. A 2004-ben elhunyt Nemzet Színésze 1919-ben született Hódmezővásárhelyen, színiiskolát nem végzett, 25 évesen, 1944-ben került a Nemzeti Színházhoz, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal 2000-ig játszott. Közben filmekben és tévéfilmekben szerepelt, így láthattuk A fekete város, a Légy jó mindhalálig, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok vagy A koppányi aga testamentuma című alkotásokban.
A kor egyik legnagyobb színésze a nők bálványa volt, és ő is imádta a szebbik nemet. Négyszer nősült, több asszonytól született gyermeke, és több szerelme is volt. Nézd meg, kik!
Ma lenne 85 éves Kaló Flórián - Domján Edit egyetlen férje ilyen jóképű volt fiatalon
Kaló Flórián haláláig ápolta felesége emlékét.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- pataky attila
A 28 év korkülönbség se akadály - Pataky Attila imádja gyönyörű feleségét
- felesége
- kóbor jános