Bereczki Zoltán beleszeretett A mi kis falunk színésznőjébe - Már nem titkolják
Bereczki Zoltán és Bata Éva egy párt alkotnak.
Bereczki Zoltán újra szerelmes. A 42 éves színész szívét egy kolléganője, Bata Éva rabolta el, akit a többség az RTL Klub A mi kis falunk című sorozatának Tecájaként, a dögös kocsmárosként ismert meg - írja a Blikk. A 32 éves színésznőt láthattuk a 2018 decemberében bemutatott BÚÉK című romantikus vígjátékban, a Testről és lélekről, a Tiszta szívvel és a Veszettek című filmekben is.
Bereczki Zoltán 2019 januárjának végén tűnt fel az RTL klub Drága örökösök című napi sorozatában, amiben azóta is játszik. A két színész mégsem a kereskedelmi csatorna berkeiben került közelebb egymáshoz, hanem a Centrál Színház március 2-án bemutatott Nemek és igenek című darabjának próbái alatt.
- Olyanok, mint két szerelmes kamasz, imádják egymást. Rájuk fért már ez a szerelem, mert az utóbbi években ezen a téren egyikük sem volt szerencsés. Éva és Zoltán is kereste az igazit, de talán éppen emiatt mind a ketten kellően felkészültek egy normális kapcsolatra - árulta el a lap informátora, aki azt is hozzátette, hogy szinte az első pillanattól forrt a levegő közöttük a próbákon, és, mivel mindketten egyedülállóak, nem is titkolták vonzalmukat.
Bereczki Zoltán menedzsere megerősítette a Blikknek, hogy a színész és Bata Éva egy párt alkotnak, de kapcsolatukról egyelőre nem szeretnének bővebben nyilatkozni.
Bereczki Zoltán 2005-ben vette feleségül Szinetár Dórát, aki 2007-ben egy kislánnyal, Zorával ajándékozta meg. 2013-ban elváltak, ezt követően a színésznő feleségül ment Makranczi Zalán színészhez, egy kisfiuk is született, Bereczki viszont még nem találta meg az igazit. 2017-ben azt nyilatkozta, érték csalódások, ám ezek segítették abban, hogy most már tudja, mit szeretne egy társtól.
Bata Éva a BÚÉK premierjének legdögösebb sztárja volt
December 6-án került a mozikba Goda Krisztina BÚÉK című vígjátéka. A film díszbemutatójának legdögösebb sztárja a film egyik női főszereplője, A mi kis falunk című sorozat Tecája, Bata Éva volt, aki szexi dekoltázsával vonzotta a tekinteteket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- törőcsik mari