
Már az esküvőt tervezik! Ez lány szelídítette meg a magyar szívtiprót
A Back II Black énekese, Bebe a születésnapján jegyezte el szépséges kedvesét, Katát.

Abebe Dániel, vagy ahogy rajongói ismerik, Bebe túl van élete bulizós korszakán, és egy ideje arra készül, hogy lehorgonyozzon.


A Back II Black frontembere már azt a lányt is megtalálta, akivel el tudja képzelni hátralévő életét. Az énekes a Reflektor kamerái előtt mutatta be szerelmét, Katát.
Barátaik hozták össze őket
Egy kerti partin ismerkedtek meg, barátaiknak köszönhetően, és bár a lány eleinte nem akart komoly kapcsolatot, végül mégis beadta a derekát.
A pár elmondása szerint az énekes marhapörköltje vette le a lábáról Katát, aki imád enni, és ezt már első randevújukon bebizonyította.
A találkozás pedig olyan jól sikerült, hogy két héttel később össze is költöztek.
A lány az énekes kutyusával, Szotyival is azonnal megtalálta a hangot, és ők hárman azóta is elválaszthatatlan egységet alkotnak.
Nyáron lesz az esküvő
Bár más az érdeklődési körük, remekül megértik egymást. Az ügyvédnek készülő Kata legalább olyan temperamentumos, mint szerelme, ezért elmondásuk szerint másodpercek alatt parázs vita tud kialakulni köztük, de ezen gyorsan túl is teszik magukat.
Bebe nem beszél gyakran a magánéletéről, ám azt elárulta, hogy élete egy új szakaszba lépett, és immár más dolgok élveznek prioritást. Kedvesével pedig nagy terveik vannak a jövőre nézve.
A sztár meg is kérte Kata kezét, ami kis híján veszekedésbe torkollott. Ugyanis a lány az énekes jól felépített mondókájából arra következtetett, hogy szakítani fognak, méghozzá épp a születésnapján.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
Ám amikor megtudta, hogy párja feleségül akarja kérni, természetesen nagyon boldog lett.
Nyáron szeretnének oltár elé, és olyan egyetértés van köztük, hogy alig egy hét alatt leszervezték az esküvőt, a menyasszony pedig már ki is nézte álmai ruháját.
Fotók: RTL Klub/ Bársony Bence, Reflektor magazin