Eltűnik a képernyőről? Meglepő döntésre szánta el magát a magyar tévés

Bay Éva a lottósorsolástól búcsúzik, műsorvezetői helyét pedig nagyobbik fia, László veszi át.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bay Éva és kisebbik fia, Marczali László az RTL Fél Kettő című műsorának vendége volt a minap, ahol elárulták, sorsszerű fordulatnak néznek elébe.

Az 56 éves műsorvezetőnő elárulta, hamarosan búcsút mond egyik kedvenc műsorának, a lottósorsolásnak, de a nézők nem maradnak műsorvezető nélkül.

Átadja a fiának a stafétát

A bájos bemondó, aki  22 éve kezdte a hatoslottó-sorsolást, bevallotta, nagyon szívéhez nőtt a műsor, ugyanakkor azt is érzi, hogy eljött az ideje a fiatalításnak.

Ennek apropóján a bemondónő fia, Laci is jelentkezett egy műsorvezető-válogatásra, a sors pedig úgy hozta, hogy végül őt választották ki közkedvelt édesanyja képernyős utódjának.

A fiatal tévésnek szerencsére nem most frissiben kell majd megismerkednie a stúdióval, hiszen már két éve a lottócsapat tagja. Laci ugyanis eddig a háttérmunkában vett részt, ő tanította be a számhúzóknak a műsor menetét.

Kicsi kora óta vonzotta a tévés pálya

Az anya-fia párost elnézve Holló Mártában is felmerült a kérdés, vajon volt-e más választása Lacinak, mint tévés pályára lépni. Hiszen egy tévés anyukával és egy operatőr apukával gyakorlatilag beleszületett a képernyős világba.

- Az az igazság, hogy én született exhibicionista vagyok. Már gyerekkorom óta imádok szerepelni, odavagyok érte. De eddig riporterként és szerkesztőként dolgoztam - árulta el a jóképű fiú.

Az elmúlt 50 év legendás magyar műsorvezetői

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elmondása szerint mindig is benne volt a vágy, hogy rendezőasszisztensi háttérmunkásból műsorvezetővé lépjen elő. Ez motiválta őt a válogatáson is, de azt is elismeri, ilyen anyukával neki könnyű dolga volt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Ügyvéd akartam lenni vagy pincér vagy műsorvezető, mert mindegyik szakmában sokat lehet beszélni. Az első kettő valahogy elhullott útközben, a harmadik vágy viszont megmaradt - vallotta be a mosolygós, nagydumás fiú.

Laci tehát nagy lendülettel készül új szerepére, hiszen az élő adás olyan számára, mint egy adrenalinbomba. Persze bájos sztáranyukája se búcsúzik végleg a televíziózástól, csak a lottósorsolást adja át.

Ezt is szeretjük