Básti Juli mindhárom fiával: ritka közös fotón Márton, Samu és Dávid
Básti Juli felnőtt fiai szívtiprókként pózoltak édesanyjuk mellett.
Básti Juli jellegzetes hangszínét akár ezer közül is felismernénk, rengeteg amerikai sztárt szinkronizált 1980 óta tartó pályája során, például ő Sharon Stone állandó magyar hangja. Számos karakter bőrébe is bújt a több mint négy évtized alatt.
Ám élete legkülönlegesebb szerepe nem a színpadon, a kamera előtt vagy a szinkronstúdióban talált rá: édesanyaként teljesedett ki igazán.
Básti Juli és három fia, Márton, Samu és Dávid
Nem is lehetne büszkébb három fiára, akik már mindannyian nagykorúak. Első házasságából született legidősebb gyermeke, Márton 38 esztendős, Puskás Tamással közös fiai, Samu és Dávid pedig 24, illetve 22 évesek.
A kapocs anya és fiai közt szorosabb nem is lehetne. A színésznő elmondása szerint akármikor meglátogatják gyerekei, a háza mindig megtelik élettel. Ezek a találkozók azonban az utóbbi időben megritkultak, hiszen mindannyian elfoglaltak, ráadásul a két fiatalabb testvér külföldön kezdte építeni a karrierjét.
- Fiatalemberek, előttük az élet, benne van a pakliban, hogy nem Magyarországon vetik meg a lábukat. Samu Londonban végezte el az egyetemet, most éppen Amerikában van az öccsével, ösztöndíjasok, filmet készítenek. Rettentő büszke vagyok rájuk, tehetségesek, de közben a kínok kínját élem át. Fizikai fájdalmat érzek, hogy nincsenek mellettem - mesélte a Best magazinnak 2021 márciusában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Művész szülők gyerekeiként nem meglepő, hogy így vagy úgy, de mindhárom fiú ezen a pályán tevékenykedik. Mártonból vágó lett, Samut és Dávidot pedig a filmkészítés, a színház világa és a zene egyaránt vonzza.
- Nem féltem őket! Bízom bennük, mert tehetségesek, és tudom, hogy keményen tudnak dolgozni. Noha éppen az ő korosztályuk került lehetetlen helyzetbe a vírus miatt: pályakezdők, munka meg alig van.
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány Básti Juli és gyermekei elé egyaránt görgetett nem várt akadályokat, öröm az ürömben, hogy a 2020-as év során sokkal több időt tudtak együtt tölteni.
- Annyit lehettünk együtt a fiúkkal, mint mielőtt általános iskolába mentek. Ebből a szempontból ajándék volt a tavalyi év. Öröm volt mosni, főzni rájuk, mert ez azt jelentette, hogy itthon vannak. Boldogan hajolok le a szennyesükért, gyűjtöm be a mosatlan edényeiket, hajlongok, mint a rizsszedő asszonyok, és egy szavam sem lehet, mert szívesen segítenek. Mindig is az volt a cél, hogy amikor megkezdik a nagybetűs életet, képesek legyenek magukról gondoskodni.
Hegyi Barbara és lánya, Rozi
Hegyi Barbara 1998 nyarán hozta világra lányát, Rozit, akivel nagyon hasonlítanak egymásra. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő lett a színésznő gyermekéből.
Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt