Így néztek ki egykor a Barátok közt női szereplői

Claudia, Nóra, Magdi anyus és Zsuzsa: 10 éve nap mint nap felbukkannak a tévében. De vajon milyenek voltak a sorozat előtt?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Négy színésznő, négy tehetség, aki jóval a Barátok közt előtt is megcsillogtatta már tehetségét, mégis, ismertségre a tévé képernyőjén keresztül tett szert.

Berényi Claudia: Ábrahám Edit

A rajongók által csak Bk-nak becézett Barátok közt kegyetlen, ám valahol mégis érző szívű üzletasszonyát alakítja az 52 éves színésznő. A nézők pedig imádják utálni a mindig tökéletes eleganciájú, hűvös szőkeséget.

Kép: rtlklub.sajtoklub.tv, Nagy Botond

Természetesen Ábrahám Edit közel sem az a jégcsapkirálynő, aminek a sorozat alapján tűnik, sőt, épp ellenkezőleg.

Mint néhány éve nyilvánosságra került, ő dorombolt olyan csábosan 1990-ben a Vikidál Gyula által alakított Koppánynak az István, a király egyik előadásán! Az énekes szerepek – West Side Story, Koldusopera - mellett temérdek prózai darab is fűződik a nevéhez, hiszen miután 1981-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, több társulatnál is megfordult. Ami pedig a filmezést illeti, a színésznő néhány epizód erejéig megjelent anno a Szomszédok sorozatban, de láthatták a rajongók a nyolcvanas években a Kettévált mennyezet és az Appasionata című mozikban is. Ábrahám Edit az élő példa arra, hogy egy nő negyvenen túl is lehet vonzó – ennek bizonyítására jelentkezett három éve a Szombat esti láz műsorba, ahol mindenkit elkápráztatott sugárzó nőiességével. Ami a magánéletét illeti, jelenleg második férjével, Horvai Mátyással él, első házastársa Andorai Péter színművész volt, tőle született 1983-ban Péter nevű fia.

Kertész Magdi: Fodor Zsóka

Kertész Magdi nélkül valószínűleg megállna az élet a Mátyás király téren. Merthogy az egykori nevelőintézeti tanárból lett gondnok akkora pletykafészek, amekkora csak a képernyőn elfér.

Kép: rtlklub.sajtoklub.tv, Nagy Botond

Bár szerény körülmények között él, gyerekeinek igyekszik mindent megadni – ha mást nem, az aktuális forró híreket mindenképp megtudják tőle, ha akarják, ha nem. A 66 éves színésznő hosszú és tevékeny utat tett meg, míg bekerült a Barátok közt stábjába. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd rögtön a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, később pedig más társulatokhoz szegődött.

Talán kevesen emlékeznek rá, de a hetvenes években egy évig a Magyar Televízió bemondójaként is tevékenykedett. Első filmes szerepeit a hatvanas években kapta, azóta számos alkotásban szerepelt. A nemrég elhunyt Bacsó Péterrel több ízben is együtt dolgozott, ezenfelül gyakran hívták szinkronizálni is. Színházi szerepeit felsorolni lehetetlenség, hiszen szinte az összes jelentős műben megmutathatta, mire képes, a Kőszívű ember fiaitól a Makrancos hölgyön keresztül a Furcsa párig.

Balogh Nóra: Varga Izabella

A fekete hajú szépség árvaházi gondozottból küzdötte fel magát a jogi egyetemre, és lett végül jól kereső ügyvéd.

Kép: rtlklub.sajtoklub.tv, Nagy Botond

Berényi Miklóssal való kapcsolatára a hullámhegyek- és völgyek jellemzőek, de olybá tűnik, mintha nem tudnának huzamosan egymás nélkül létezni. Amin persze a nézők egyik fele bizonyosan bosszankodik. Varga Izabellának szerencsére megadatott a meleg családi háttér, pedagóguscsaládban nőtt fel az egykori Jugoszlávia területén fekvő Óbecsén. Már gyermekkorában játszott, majd az Újvidéki Televízió gyermekműsorainak lett a műsorvezetője, emellett pedig állandóan vers- és prózamondó versenyeken próbálgatta erejét.

Bár eredetileg filozófia szakon tanult az Újvidéki Egyetemen, végül a színészet győzött a szívében. 1992-ben Magyarországra költözött, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósaként ismerkedett a mesterséggel, majd a kecskeméti társulat oszlopos tagja lett. Akkoriban több darabban is játszott, mióta azonban Nóra belépett az életébe, a Barátok közt kitölti a 36 éves színésznő idejét. No és persze férje, Lendvai Zoltán, valamint két kislányuk, Anna és Sára.

Berényi Zsuzsa: Csomor Csilla

Bár a sorozatokban szeretik megkeverni a szálakat, a Berényi család keszekusza rokonságát csak a megrögzött rajongók tudják felidézni.

Fekete-fehér kép: RTL Klub; színes kép: a művésznő saját honlapja

Annyi bizonyos, hogy Zsuzsa egykori férjét, Andrást a férfi bátyjával csalta meg, majd végül egy barátjával lépett le. Azért néha-néha felbukkan a történetben, de már nem sok vizet zavar. Természetesen Csomor Csilla számára nem állt meg a világ azzal, hogy kilépett a Bk-ból, hiszen képzett színészként – 1988-ban végzett a Színművészetin – a széria előtt is, és utána is megtalálja helyét a színpadon.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A 42 éves szőke sztár 2000 óta a Pesti Magyar Színház tagja, pályafutása alatt több prózai és zenés darabban is - Bánk Bán, Olivér, Liliomfi - megmutatta már, mit tud. Amikor pedig ideje engedi, akkor szenvedélyének, a golfnak él – állítólag nem akárhogy műveli az urak sportját!

Forrás: RTL Klub.

Ezt is szeretjük