A mi kis falunk Lacijának rém kínos randiban volt része: szégyenében inkább elrohant
Bánki Gergely, A mi kis falunk sztárja rém kínos randi-sztorit mesélt el.
A héten elstartol a Pandora – A szelence átka című reality, mely érdekes fordulatokat és izgalmakat tartogatott már a legelején. Persze emellett, ahogy az lenni szokott, a szereplőkről is megtudhatnak a nézők sosem hallott titkokat és sztorikat, Bánki Gergelytől például az egyik legkínosabb randi-emlékét hallhatták.
Bánki Gergely kínos randija
Azt mi is megírtuk, hogy a legelső párbaj során végül Bánki Gergely maradt alul Vásáry Andréval szemben, így A mi kis falunk Lacija lett a műsor első kiesője. A párbaj során történeteket kellett elmesélniük egymásnak, a másiknak pedig el kellett találnia, hogy az adott sztori igaz vagy hamis. A színész egy elképesztő, és talán élete legkínosabb emlékét mesélte el.

- Ez az első randimnak a története. Tizenéves voltam, és az utcánkban lakott egy lány, aki nagyon tetszett. Tudtam, hogy van egy kutyája, és nekünk is volt egy óriás schnauzerünk, és azt találtam ki, hogy menjünk el kutyát sétáltatni. Végig borzasztóan ideges voltam, körülbelül, mint most – kezdte a sztorit.
Majd rátért a lényegre, miszerint a gyomra akkora lett, mint egy pingpong labda és érezte, hogy hamarosan egy iszonyatos hasmenés fog rátörni, így gyorsan beszaladt egy bokorba.
- Minden kijött, aminek ki kellett jönnie, és miután megkönnyebbültem, és fel akartam állni, akkor kiszakadt a bokor, és hanyatt estem. Fölhúztam a gatyát és nyilvánvaló volt, hogy a lányhoz már nem tudok így visszamenni, úgyhogy egész egyszerűen elfutottam – fejezte be a képtelen történetet.
Akármennyire is úgy tűnt, ez az egész egy teljesen kitalált, hamis sztori, Vásáry André végül úgy döntött, hogy igaznak titulálja, és jól is tette, hiszen ezzel behúzott magának egy pontot, mely nagy szerepet játszott abban, hogy végül megnyerte a párbajt. A rém kínos randi ugyanis valóban megtörtént.
A mi kis falunk álompárja szakított: először reagáltak a pletykákra
Szakított A mi kis falunk álompárja, Mikecz Estilla megszólalt a döntésükről.
ElolvasomCover-fotó: RTL/A mi kis falunk
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
- sztár
- bánki gergely
- kínos
- randi
- történet
- színész
- a mi kis falunk
- pandora - a szelence átka
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!















