Íme A mi kis falunk kocsmárosnéjának gyönyörű lánya: Annából is színésznő lett

Györgyi Anna lánya édesanyja nyomdokaiba lépett.

Györgyi Anna lánya
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Györgyi Anna A mi kis falunk hatodik évada óta bújik Éva, vagyis Pajkaszeg kocsmárosnéjának bőrébe. A színésznő nagyon büszke lehet lányára, hiszen Anna nemcsak gyönyörű, hanem anyukája nyomdokait követve színésznő lett.

Györgyi Anna lánya

A sorozatsztár már azzal is szembesült, hogy lánya nagyon jó színésznő, sőt, közös álmuk is valóra vált, együtt léphetnek fel a színpadra. A Magyar Színház Hamletjében ugyanis Györgyi Anna Gertrúdot, Kiss Anna Gizella pedig Opheliát személyesíti meg.

– Mivel nagyon szépen rajzolt, festett és fotózott, azt hittük, a képzőművészetire megy. (…) Meg is döbbentünk kicsit, amikor Ani bejelentette, hogy a színház mellett döntött, de elfogadtuk – mesélte Györgyi Anna a Best magazinnak.

Pedig mindez talán annyira nem is meglepő, hiszen amellett, hogy édesanyja színésznő, Kiss Anna Gizella édesapjának sem áll ettől messze a munkája. Kiss Csaba Jászai Mari-díjas rendező és József Attila-díjas drámaíró, akivel A mi kis falunk sztárja már 27 éve él boldog házasságában. Két gyermekük van, közülük Anna a nagyobbik.

– Aniban az elkötelezett szenvedély is megvan. Ezt tőlünk örökölte. Láttam Csaba arcán a Hamlet bemutatója után a megilletődöttséget. Akkor szembesültem azzal, hogy mit érez. Biztosan nagyon izgult értünk, de elsősorban Aniért, akit a próbaidőszak hat hete alatt elfogadott, befogadott és megszeretett a társulat. A saját jogán van ott, mint szuverén színész – mondta a büszke édesanya.

Kiss Anna Gizella emellett Kaposváron jár egyetemre, most diplomázik, és már elköltözött otthonról.

Soma Mamagésa fia és lánya: Lázár 34, Lili 32 éves

Soma Mamagésa különleges díszbemutatót tartott az Urániában, ahol többek között az anyai szeretetről mesélt nekünk.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL/A mi kis falunk

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük