Ma 65 éves Bánfalvy Ági - A 80-as évek szőke szexszimbóluma ma is gyönyörű
Bánfalvy Ágnes az évek múlásával mintha egyre szebb lenne.
Bánfalvy Ágnes felett mintha legalább tíz éve megállt volna az idő. 1954. április 30-án született Budapesten, 1976-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházba szerződött, és filmekben is gyakran szerepelt. Az 1978-as Abigél minisorozatban ő alakította az iskolaigazgató unokahúgát, a fonott copfos diáklányt, Torma Piroskát, de feltűnt Szabó István 1981-es, Oscar-díjas alkotásában, a Mephistóban is.
Bánfalvy Ágnes Amerikában is élt
A gyönyörű színésznő évekig külföldön is élt. Előbb Párizsban, majd a tengerentúlon építette karrierjét, 1982-ben felvételt nyert a New York-i Columbia Egyetem angol tagozatára, majd Kaliforniába költözött, ahol a California State University of Los Angeles tanára lett. A Los Angeles-ben lévő Aréna Theaterben rendezte meg Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját.
Az amerikai katedrát és egy tengerentúli karriert hagyott ott a nagy szerelem miatt. Megismerkedett a 17 évvel fiatalabb Horváth Csaba filmrendezővel, akitől fia, Olivér 1992-ben született meg. A kint szerzett tapasztalatait kamatoztatva megalapította itthon a Bánfalvy Ági Nemzetközi Színészképző Szakközépiskolát.
A ma is elbűvölő színésznő sokat tesz azért, hogy fiatalabbnak látszódjon koránál: keveset eszik, nem igényli az édességet, rendszeresen sétál, biciklizik vagy éppen úszik. Imád öltözködni, otthon még a mackónadrág helyett is csinos ruhába és magassarkúba bújik, ugyanakkor kerüli a sok smink használatát. Ami viszont a legjobban feltölti, az az alvás.
Nézd meg, mennyit változott a gyönyörű színésznő az elmúlt évtizedek alatt!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!