Balsai Móni anya lett: ezzel a fotóval tudatta, hogy örökbe fogadtak egy kisbabát

Balsai Móni színésznő és rendező párja örökbe fogadtak egy kisbabát.

Balsai Móni és az örökbefogadás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Balsai Móni a közösségi oldalán tudatta, hogy párjával, Ujj Mészáros Károllyal örökbe fogadtak egy kisbabát. 

A képen egy babakéz fogja az apja ujját, rajta pedig az anya keze látható.

Balsai Móni örökbe fogadott egy babát

A képhez a következő hashtageket írta: #anyavagyok #szerelmesvagyok #világonalegboldogabb #beteljesültálom #nyíltörökbefogadás #fészekalapítvány.

A 42 éves színésznő évek óta egy párt alkot Ujj Mészáros Károly rendezővel, akivel először egy reklámfilm forgatásán dolgoztak együtt. A munkakapcsolatból később szerelem lett, a magánéletben és munka terén jól megtalálták a közös hangot, amelynek több közös produkció az eredménye, így a 2015-ös Liza, a rókatündér és a 2018-as X – A rendszerből törölve című filmek, valamint az RTL Klubon 2019-ben bemutatott Alvilág című sorozat. 

A 2020-as magyar Filmdíj-gála sztárjai 

Az Alvilág című sorozat a március elején megrendezett 5. Magyar Filmdíj-gálán a legjobb sorozat díját nyerte el. A sorozat főszereplője, Balsai Móni együtt örült a stábbal a díjátadón. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen ruhában jelent meg a vörös szőnyegen.

Dobó Kata viselte a legszexibb estélyit a Magyar Filmdíj-gálán - Fotókon az est sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: RTL Klub

Ezt is szeretjük