Bálint gazda nagy tréfamester is volt - Tévés kollégája a Mokkában mesélt egy vicces sztorit
A 100 évesen elhunyt Bálint gazda nagy szaktekintély volt, de ez nem zárta ki azt, hogy néha benne legyen egy kis viccelődésben.
Vasárnap este hatalmas veszteség érte az országot: elhunyt Bálint György, az ország imádott Bálint gazdája, aki július végén ünnepelte volna a 101. születésnapját.
Szakmai körökben már elismert kertészmérnök volt, és sok olvasó ismerte a Nők Lapjában két évtizedig futott, Kedves Húgom! című rovatából, amikor a ’80-as években a Magyar Televízió Ablak című műsorában országos hírnévre és hatalmas népszerűségre tett szert. Szaktekintély volt, de humorérzékkel is jócskán megáldotta az ég, szeretett viccelődni, ha a helyzet úgy hozta.
Bálint gazda tréfálkozni is szeretett
Németh Lajosnak volt szerencséje együtt dolgozni vele a Magyar Televízióban. Fel is jegyezte, mikor szerepelt először meteorológusként az Ablak című műsorban, vagyis mikor találkozott először Bálint gazdával: 1981. május 15-én.
- A kamerapróbák után, adás előtt rögtön megismerkedtünk, elkezdtünk beszélgetni. Elmeséltem, hogy a szüleim, nagyszüleim parasztemberek voltak, együtt éltek az időjárással, ami Gyuri bácsi fő szakterülete volt abból a szempontból, hogy a mezőgazdaság, a növénytermesztés nagyon ki van téve az időjárás veszélyeinek. Azonnal megtaláltuk a közös hangot. Ő akkor 62, én 31 éves voltam, de soha nem tekintettem bácsinak, nem éreztem a 31 éves korkülönbséget, mert olyan kisugárzása volt. Lenyűgözött, ittam a szavait - mesélte a Mokkában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nyugdíjas meteorológus azt mondta, élete nagyon nagy kalandja volt az Ablak című élő adás, ami 18 órakor időjárás-jelentéssel indult, majd 19 órakor azzal is zárult, közben pedig a szakemberek a betelefonálók, levelet küldők kérdéseire válaszoltak, tanácsokat adtak.
Németh Lajos a TV2 reggeli műsorában arról is beszélt, hogy Bálint gazdának hatalmas tekintélye volt, de ez nem zárta ki azt, hogy benne legyen egy kis tréfálkozásban. Az Ablak egyik kitelepülős adásában a bajai halászléfőző versenyről jelentkeztek, utána pedig meghívta a stábot a Bajai Kertbarátok Egyesülete közös halászléfőzésre. Itt esett meg, hogy megtréfálta az egyik újonc kollégát.
- Gyuri bácsiban a nyugodtság mellett volt egy picike csipkelődésre hajlam is. Az egyik fiatal kollégánkra, egy riporterre mutatva azt mondta: "Lajoskám, beavatjuk most a halászlé kóstolásába". Már megbeszélte a szakáccsal, hogy kóstoltassa meg a halászlét. Amikor fiatal kollégánk nem figyelt oda, beletettek a kanálba jó sok sót, aztán merítettek vele a levesből. "Művész úr, kóstolja meg, még tegyünk bele?" Udvariasan azt válaszolta, hogy ebbe talán több só nem kellene, mi meg közben néztük Gyuri bácsi ábrázatát is. Rengeteg élményem kapcsolódik kitelepülésekhez, stábértekezletekhez.
Bálint gazda felesége
Az ország kedvenc kertészének sokszor kellett újrakezdenie életét. Miután a második felesége elhunyt, hetven fölött újra rátalált a szerelem, és ismét megházasodott. A Bálint gazda – A százéves kertész című kötetben arról is mesélt, hogyan ismerte meg Antóniát, és minek köszönhető, hogy idős korban sem félt belemenni egy új párkapcsolatba.
Ő Bálint gazda 27 évvel fiatalabb felesége – "Antónia bearanyozza alkonyati éveimet"
Bálint gazda harmadik felesége tökéletes társa az ország kedvenc kertészének.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!