Bálint Antónia rég eltűnt a rivaldafényből: 53 évesen meglepő, mivel foglalkozik
Bálint Antónia olyan területen épített fel sikeres karriert, amely a lehető legtávolabb esik a média világától.
Miután 22 évesen megnyerte a Miss Hungaryt, Bálint Antóniát egy ország ismerte meg. Szépségkirálynőként pillantok alatt híres lett: tévéműsorokban, magazinokban és plakátokon szerepelt.
A hirtelen jött népszerűség azonban hamar szertefoszlott. Bár úgy gondolta, azzal, hogy a fejére került a korona, a karrierje is beindul a szépségiparban, ez nem így történt.
Bálint Antónia foglalkozása
A verseny után visszament szülei édességboltjába dolgozni, 1993-ig nem is nagyon lehetett róla hallani. Műsorvezetőként tért vissza a médiába.
Amikor meglátta, hogy a TV3 műsorvezetőt keres, úgy gondolta, szerencsét próbál, be is válogatták a csatorna reggeli talk-show-jába, ahol Pachmann Péter partnereként ismerte meg a közönség. Hosszú évekig láthattuk ezután a képernyőn számos produkcióban, több csatornán.
Napjainkban azonban csak nagyon keveset hallunk róla. Ritkán vállal nyilvános szereplést, hét évvel ezelőtt kilépett a rivaldafényből. Már azt követően, hogy 2007-ben megszületett a kislánya, teljesen más irányba kezdte építeni a karrierjét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Akkor azt mondtam, váltanom kell, stabilitásra van szükség, egy gyereket kell nevelnem tulajdonképpen egyedül - kezdte a visszaemlékezést Endrei JuditKorhatártalanul című műsorában.
Még a tévés idők alatt szerezte meg három diplomáját. Lánya, Lilien születése után először az ingatlanozás világa felé fordult, de ezen a területen nem sikerült komolyabb sikereket elérnie.
Egy ismerőse ajánlására jelentkezett egy bankba dolgozni. Annak ellenére, hogy ő maga sem hitte, hogy felvehetik egy ilyen komoly munkahelyre, mindhárom fordulón megfelelt. Mobilbankár lett, ami azt jelenti, hogy nem bankfiókban fogadja az ügyfeleket, hanem személyesen vagy telefonon ő maga keresi fel őket. Olyan pénzügyi területekkel kapcsolatban ad szakértői tanácsokat, mint az adósságrendezés, a babaváró hitel vagy személyi kölcsönök.
Kapócs Zsóka civil szakmája
„Aki mer, az nyer” - szól a mondás. Kapócs Zsóka ezzel valószínűleg tud azonosulni. Évekkel ezelőtt sikeres színésznőként döntött úgy, hogy felépít egy teljesen új karriert. Bár mostani hivatása nem is állhatna távolabb a színpadtól, egy cseppet sem bánta meg a váltást, virágzó vállalkozást hozott létre.
2001-ben szépségkirálynő volt: Kapócs Zsóka ma ezzel foglalkozik
Kapócs Zsóka hat évvel ezelőtt döntött a karrierváltás mellett.
ElolvasomCover-fotó: RTL Magyarország
- sztár
- bálint antónia
- foglalkozás
- szépségkirálynő
- így él most
- 90-es évek
- korhatártalanul
- youtube
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- geszler dorottya