Látványos fogyás! Balássy Betty újra olyan vékony, mint a szülés előtt

Íme, a bizonyíték

Balássy Bettynek lassan sikerül visszanyernie szülés előtti alakját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Balássy Betty sosem tartozott a csontsovány hírességek közé, de ez nem is jelentett gondot: amikor megismerte a közönség, nemcsak hangjával, hanem szexi, formás idomaival is felhívta magára a figyelmet, jelenlegi férje, Varga Feri is hamar belehabarodott a dekoratív vokalistába. Azóta is harmonikus párkapcsolatban élnek, boldogságuk pedig akkor lett teljes, amikor 2011. július 4-én megszületett kislányuk, Róza Anna.

A 30 éves sztárnak is meg kell azonban küzdenie sok kismama problémájával, a terhesség során felszedett súlyfelesleggel, ugyanis fénykorában 20 kilóval volt kevesebb. Ráadásul a baba mellett a rendszeres testmozgást is nehéz beiktatni, de beszerzett egy futópadot, és az étkezésére is ügyel. Ennek köszönhetően az utóbbi hónapok során máris látványos fogyásnak indult, kezdi visszanyerni a terhesség előtti alakját, és tervei szerint szép lassan maradék túlsúlyától is megszabadul majd.

Közkedvelt magyar sztárpárok

Képeken az elmúlt évek felejthetetlen magyar sztárszerelmei.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük