Már 23 éves Bajor Imre lánya - Lili gyönyörű színésznő lett

Bajor Lilit a Vígszínház színpadán is láthatták már a színház szerelmesei.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bajor Imre és Hámori Eszter lánya, Lili ma már gyönyörű, felnőtt nő, ráadásul a szülei nyomdokaiba lépett. A 23 éves tehetség jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, 2019 nyarán fog lediplomázni. Még 2014-ben vették fel, nem sokkal azelőtt, hogy édesapja elhunyt, ezért nehéz is volt számára az első egyetemi év - ezt pár éve a színház.org oldalnak mesélte.

Bajor Lili már több társulat színpadán is kipróbálhatta magát, szerepelt a Katona József vagy a Móricz Zsigmond Színházban. Utóbbiban október vége óta játsszák a Gyilkosság meghirdetve című Agatha Christie-krimit, ebben is szerepet kapott. A Vígszínházban egyetemi hallgatóként pedig a gyakorlatát töltötte, játszott például a Lóvátett lovagokban, A velencei kalmárban és a Szentivánéji álomban is. Azt egyelőre nem tudja még, hogy mi vár rá a diploma után, azonban szívesen kipróbálná magát szabadúszóként is - erről a Lokálnak mesélt.

Az egyszer biztos, hogy Bajor Liliről még sokat fogunk hallani, ugyanis a színészet benne van a vérében. Ráadásul nemcsak tehetséges, hanem nagyon szép is. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire gyönyörű nő lett belőle.

Bajor Imre egy szem lányából ámulatba ejtő szépség lett.
Fotó: Instagram/Bajor Lili
Bajor Lili jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulója, azonban a Vígszínház több darabjában is láthatták már őt.
Fotó: Facebook/Vígszínház
Szoros barátságot ápol színésztársával, Szalay Bencével.
Fotó: Meglepetés magazin
Szeretett öccsével, Marcival. Édesapjuk biztosan büszke lenne mind a kettőjükre.
Fotó: Facebook/Bajor Lili
A fiatal színésznőnek nagyon szép, hamvas arca van.
Fotó: Instagram/Bajor Lili

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük