
Megszólalt az érintett! Hát ezért nem veszi feleségül kedvesét Bagi Iván
Bagi Iván elárulta, hogy miért nem házasodott még össze szerelmével, Gizellával.

Míg idén szeptemberben Nacsa Olivér teljes titokban feleségül vette szerelmét, Kiss Zsuzsannát, addig barátja és kollégája, Bagi Iván továbbra is halogatja, hogy oltár elé vezesse kedvesét, Gizellát.
Nem mondhatnánk, hogy a 35 éves humorista elkapkodta volna a lánykérést, barátnőjét ugyanis nyolc együtt töltött év után jegyezte csak el, ám mindezek ellenére a mai napig nem álltak még az oltár elé.
Régóta készülnek az esküvőre
Pedig az elmúlt évek során többször is felröppentek olyan hírek, melyek szerint végre összeházasodnak, sőt, egy alkalommal azt is lehetett hallani, hogy Nacsa Olivérrel egyszerre mondják majd ki a boldogító igent.
A Banánhéj című műsor népszerű nevettetője a Hot! magazinnak adott interjújában rántotta le a leplet a titokról, hogy miért is nem veszi feleségül szerelmét, annak ellenére, hogy ez már régóta a tervei között szerepel.
- Régóta szeretnénk összeházasodni, de ez nem annyira egyszerű dolog. Nagyon szeretem, a szüleit pedig mindennél jobban tisztelem, ez az egyetlen oka annak, hogy még nem mondtuk ki egymásnak a boldogító igent - kezdte vallomását.
"Keményen dolgozom az ügyön"
Gizella édesapja ugyanis komoly elvárásokat támasztott Bagi Iván felé, amelyeknek előbb meg kell felelnie, apósa pedig csak ezt követően adja áldását frigyükre.
- Kikötötte, hogy addig nem vehetem feleségül a lányát, amíg stabil egzisztenciával nem rendelkezem. A jelenlegi állás szerint emiatt nem lesz egyhamar esküvő, bár keményen dolgozom az ügyön - nyilatkozta.
Nem titkolta el, hogy a kikötésnek van valóságalapja, régebben ugyanis csak a mának élt, és felelőtlenül szórta a pénzt, habár mostanra viszont már úgy érzi, hogy felelősséget tudna vállalni egy családért is.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
- Korántsem vagyok az a bohém ember, mint egykor, és jobban figyelek az anyagiakra is - tette hozzá, ennek ellenére azonban nem szállt szembe a rokonság akaratával, árva gyerekként ugyanis mára ők lettek a családja.