Elhunyt A mi kis falunk színésznője: 69 évesen győzte le hosszú betegsége
Hosszú betegsége után 69 évesen hunyt el Babják Annamária.
Babják Annamária 69 évesen hunyt el, egy ország gyászolja A mi kis falunk szeretett színésznőjét.
Babják Annamária meghalt
Babják Annamária 69 évesen, hosszas betegség után hunyt el, írta meg a Blikk. A színésznő ugyan elsősorban Dunakeszin tevékenykedett, voltak olyan, országos ismertséget hozó szerepei, melyekben a nézők nagyon megszerették. Játszott az Oltári csajokban, a Mintaapákban, a Doktor Balatonban és a méltán népszerű, A mi kis falunk című sorozatban is.
1956-ban született Budapesten, 1988-tól a Holdvilág Kamaraszínház társulatának tagja volt, de a Ruttkai Éva Színházban is játszott. Később tagja, majd vezetője lett a dunakeszi Uray György Pinceszínháznak.
"Nehezen találjuk a szavakat, hiszen nemrég még együtt készültünk az adventi meseolvasásra, ahol Babi mosolyogva sztorizgatott a felvételek között. Örömmel számoltunk be az új rendezéseiről, az odaadó tehetséggondozó munkájáról. Mindig szívesen dolgoztunk vele, a személyisége, tehetsége mindenkit elbűvölt" - így búcsúzik tőle a Dunakeszi Post.
Cover-fotó: Facebook/Babják Annamária
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















