Fotók! Íme, a frissen nősült Azurák Csaba tündéri kislányával

Azurák Csaba közel tíz éve tartó kapcsolat és két gyerek után döntött úgy, hogy feleségül veszi szerelmét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hírességek a házasságkötéssel kapcsolatban többnyire abba a hibába esnek, hogy elhamarkodottan döntenek úgy, hogy az oltár előtt mondják ki egymásnak a boldogító igent.

Nem véletlen, hogy ezek a frigyek az esetek többségében viszonylag rövid időn belül válással végződnek, a szerelem hevében ugyanis senki sem érzi át igazán az elhatározás súlyát.

Nem kapkodták el a dolgot

A 33 éves Azurák Csaba azonban nem tartozik közéjük, róla és kedveséről ugyanis sok minden elmondható, de az nem, hogy felelőtlen módon elsiették volna a házasságkötést. 

A TV2 népszerű műsorvezetője ugyanis már hét éve él boldog párkapcsolatban szerelmével, Papp Grétivel, és két kislányuk is született - Hanna két-, Zsófi ötéves -, az esküvőjükre pedig most hétvégén került sor.

A Tények című műsor házigazdája az utolsó pillanatig igyekezett titokban tartani az örömhírt, munkatársainak is csak múlt hét pénteken szólt, hogy másnap bizony szeretettel várja őket a szűk körben megtartott szertartásra.

Tényleg fogadás volt?

Azurák Csaba és Papp Gréti kapcsolata igazán harmonikusnak és boldognak tűnik, pedig az asszonyt eleinte kétségek gyötörték, mivel azt hallotta, hogy a híradós állítólag csak fogadásból kezdett ki vele.

A közkedvelt tévésztár 1976-ban született. 1998-ban szerezte meg diplomáját a Kodolányi János Főiskola angol-kommunikáció szakán, de már tanulmányai utolsó évében szerződést kötött vele a Magyar Rádió.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elvégezte a Budapesti Corvinus Egyetem politikai szakértő szakát is, tévés pályafutása pedig a TV2-nél kezdődött.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Napló riportere, majd Sváby András távozása után műsorvezetője lett, a Tényekben pedig 2009 decemberétől találkozhatunk vele.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük