18 év után váratlanul otthagyta a híradós a TV2-t - Elárulta, miért távozott
Azurák Csaba most beszélt arról először, miért távozott a TV2-től.
Azurák Csaba mindenkit meglepett, amikor április közepén a TV2 egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy a tévés 18 év után közös megegyezéssel távozik a csatornától. Július elején pedig azzal okozott meglepetést, hogy a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója lett. Döntéseinek okáról most először beszélt.
Azurák Csaba 2001-ben csatlakozott az akkori Napló csapatához, aminek riportere, majd műsorvezetője is volt, vezette a Mokkát, hosszú éveken át híradózott a Jó estét, Magyarország!-ban és Tényekben. Utóbbit 2016 áprilisában hagyta ott. 2017 februárjában az 1/1 című közéleti háttérműsorával tért vissza a képernyőre.
A tévés a Best magazinnak, azt nyilatkozta, nem csak szakmailag köszönhet sokat a TV2-nek, feleségét, Grétit is a csatornánál ismerte meg.
- Vezettem reggeli műsort, híradót, késő esti háttérműsort, a végén pedig a saját nevem alatt futó műsoromat készíthettem. Sosem jelentkeztem a pozíciókért, az élet egyszerűen elém sodorta azokat. De a csaknem két évtized alatt sok minden változott, a csatorna is.
Az a TV2, amibe érkezteM, és amiből most eljöttem, nem ugyanaz, de ezt mindenki tudja.
Nekem ez a 18 év úgy volt kerek, ahogy volt. A távozásomat sem úgy fogtam fel, hogy azzal örökre véget ér valami - árulta el a hetilapnak.
Azt mondta, őt sosem érdekelte, hogy képernyőn legyen, mindig csak az számított, hogy szeresse a munkáját, és számára az az elsődleges, hogy a felesége és a lánya boldogok legyenek. Azt tervezte, őszig aktívan pihen, és mivel sok helyre hívták motivációs tréninget tartani, konferenciákra beszélgetéseket vezetni, ebben az irányban tervezte a jövőjét. A Honvéd felkérése azonban megváltoztatta a terveit.
- 43 éves vagyok, és úgy érzem, jó kipróbálni valami mást, ötvenévesen már nehezebb lenne a váltás - mesélte, hozzátéve, hogy ebben az új szerepben a tévés tapasztalatait is kamatoztatni tudja.
- Kommunikációs vezetőként sok minden szerepel a terveim között. Vadonatúj honlap, Honvéd TV, telefonos applikáció, úgyhogy izgalmas idők jönnek - osztotta meg az olvasókkal.
A TV2 egykori híradósai régen és most
Erdélyi Mónika kereskedelmi tévés karrierje nem 2001-ben, az RTL Klub Mónika Show című műsorával kezdődött. 1999-ben a TV2-n hírszerkesztőként, majd a Tények híradósaként tűnt fel a képernyőn, merőben más külsővel, mint ahogy napjainkban láthatjuk. Képes összeállításunkban megnézheted őt és a rég nem látott, egykori TV2-s híradósokat. Szinte rájuk sem ismersz majd!
Híradósként kezdte a TV2-nél! Erdélyi Mónika így nézett ki 17 évvel ezelőtt
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jaksity kata