Hihetetlen, hogy napi 290 forintból kell megélnie a magyar sztárpárnak

Hét magyar sztárpárnak napi egy dollárból kell megélnie.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Napi egy dollárból, vagyis 290 forintból kell megélnie hét magyar sztárpárnak, mindezt heteken keresztül, miután vállalták, hogy szerepelnek a TV2 új reality műsorában. Az Ázsia Expressz - A sárkány útját eddig 12 országban tűzték műsorra, összesen 30 évadot ért meg.

A kalandos utazás Vietnamból indul, majd Laoszon és Kambodzsán át ér el Thaiföldre, több mint 5000 kilométert megtéve. Minden páros napi egy dollárral a zsebében kell, hogy eljusson a kitűzött célállomásra, ami nem kis feladat, hiszen gyorsaságuk azon múlik, ki hogyan találja fel magát egy olyan idegen országban, ahol nem nagyon beszélnek idegen nyelveket, és teljesen más körülmények között élnek, mint hazai hírességeink.

Útközben ráadásul a pároknak különböző feladatokat is meg kell oldaniuk, hogy heti teljesítményükkel ne kerüljenek a kiesés szélére. A kamerák előtt pedig a legkisebb konfliktusok sem maradhatnak rejtve. A sztárokra extrém helyzetek, drámai pillanatok, nehéz döntések és embert próbáló küzdelem vár.

Ő volt a kedvenc időjósunk - Barta Sylvia 46 évesen most így néz ki

Barta Sylvia 13 évvel ezelőtt szerepelt utoljára a képernyőn. Nézd meg, mennyit változott!

Ő volt a kedvenc időjósunk - Barta Sylvia 46 évesen most így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük