Az Árvácska gyereksztárja volt: így néz ki az 56 éves Czinkóczi Zsuzsa napjainkban
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki az Árvácska gyerek főszereplője és további magyar gyereksztárok napjainkban.
Czinkóczi Zsuzsa mindössze hétéves volt, amikor eljátszhatta az 1976-ben bemutatott, Árvácska című film főszerepét, Csörét.
Iskolásként további nyolc filmben szerepelt, majd Mészáros Márta Napló-trilógiájának első része után, 17 évesen várandós lett. Ezt követően a színésznői karrierje derékba tört.
Az Árvácska gyereksztárja ma
Dolgozott csirkegyárban, felszolgálóként és házmesterként is, majd egy takarítócéget kezdett vezetni. 2017-ben az mno.hu-nak azt nyilatkozta, időnként budapesti színházakban kap kisebb szerepeket, de a színészet nem tölti ki hétköznapjait.
Láthattuk Gárdos Éva Amerikai rapszódia (2001) című életrajzi drámájában, Mészáros Márta A temetetlen halott (2004), az Utolsó jelentés Annáról (2009) és Aurora Borealis - Északi fény (2017) című filmjeiben is.
Amikor Mészáros Mártát idén júniusban kiemelkedő pályájáért életműdíjjal tüntették ki a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a rendező egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a díjátadón, az elismerést helyette az 56 éves Czinkóczi Zsuzsa vette át.
Képes összeállításunkban megnézheted őt és több egykori gyereksztárt is, mennyit változtak az évtizedek során.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Árvácska
Frajt Edit egykor és ma
1955. november 2-án látta meg Frajt Edit a napvilágot Budapesten. 1987-ben szerepet kapott a Szomszédok című sorozatban, ami fenekestül forgatta fel az életét.
Ma 68 éves a Szomszédok Mágenheim Julija: Frajt Edit így néz ki most
A Szomszédok Mágenheim Julijaként egy ország zárta a szívébe. Tizenkét és fél évig szerepelt hazánk legnépszerűbb sorozatában.
Elolvasom- sztár
- gyereksztár
- árvácska
- czinkóczi zsuzsa
- retro
- seregi zoltán
- ullmann mónika
- berkes gabriella
- kovács róbert
- Hazai sztár