Alig indult el az RTL műsora, a sztárcsemetét máris kirakták: ezért kellett azonnal távoznia
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban első adásában alig érkeztek meg a versenyzők a helyszínre, egyiküket máris hazaküldték.
Alig érkezett meg az RTL Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című formabontó krimi-reality műsorának 22 szereplője a nádasdladányi kastély kertjébe, egy gyors, játékos feladat után egyiküknek máris haza kellett mennie.
Nemcsak a hazaküldött versenyző, hanem a többi szereplő szája is tátva maradt: ekkor szembesültek azzal, hogy ebből a műsorból nem csak a gyilkosok áldozataként lehet kiesni.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első kiesője
A versenyzőket a kertben 22 tábla fogadta, mindegyiken egy állítás szerepelt. A műsorvezető, Árpa Attila azt kérte, mindenki válassza ki azt a mondatot, ami szerinte a leginkább illik rá, de minden tábla alá csak egy játékos állhat. Ha ketten választanának egyet, meg kell beszélniük, ki marad a táblánál. Árpa azt sem titkolta, hogy mint mindennek, ennek a játéknak is van tétje és jelentősége.
"Szerintem én leszek az első, aki elhagyja a játékot" - Nyári Luca ezt a táblát választotta.
Az író, slammer, aktivista, modell, fordító és dalszövegíró, Nyári Krisztián lánya azzal indokolta döntését, hogy elég csak ránézni, nagyon kitűnik a tömegből, ami általában nem egy jó dolog, és nagyon rossz a szerencséje, ha valaminek van legrosszabb verziója, az vele történik.
- Köszönöm szépen az őszinteséget - már ha az volt, mert az is lehet, hogy valaki már most taktikázik. És ahogy az elején mondtam, ez egy komoly játék, ami életről és halálról szól. Ez azt jelenti, hogy itt csak olyan játékosoknak van helyük, akik magabiztosak, céltudatosak, mentálisan stabilak, akik tudják, mit akarnak. Ebben a játékban nincs helye olyan játékosnak, aki azt gondolja magáról, hogy szerinte ő lesz az első, aki elhagyja a játékot. Luca, kérlek, hagyd el a játékot! Most!
Nyári Luca pár másodperc hezitálás után el is sétált. Látszott hogy ő is, de az arckifejezésük alapján a játékosok is megdöbbentek, az arcukra volt írva, hogy teljesen lefagytak.
- Az első pillanattól kezdve volt egy rossz érzésem, és valahogy éreztem, hogy ennek az ártatlannak tűnő kis tábla alá beállósdinak van tétje - hüledezett még a kulisszák mögött később is Sváby András.
- Remélem, a többieknek ez egy tanulság volt! Ennyit ér egy élet ebben a játékban, ilyen gyorsan érhet véget. Egyetlen rossz döntés, egy hiba, és vége! És ez így lesz 12 napon keresztül - figyelmeztette a játékban maradtakat Árpa Attila.
Árpa Attila lányával
Árpa Attila és Tomán Szabina házasságából egy lánygyermek született: a 15 éves Amirát óvják a nyilvánosságtól, kuriózum, ha bárhol olyan fotót mutatnak, amelyen ő is szerepel.
Árpa Attila 15 éves lányával közös fotón: Amira ebben hasonlít az édesapjára
Árpa Attila ritkán mutat meg olyan képet a tévében, amelyen lányával együtt szerepel.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL