Árpa Attila és 17 éves lánya: Amira ezért nevezte élő adásban nem jó apának a műsorvezetőt
Árpa Attilát élő adásban hozta kínos helyzetbe a lánya.
Árpa Attila 2005 és 2016 között élt házasságban Tomán Szabinával, akivel született egy közös gyermekük is. Amira már 17 éves, és szülei nagyon óvják a nyilvánosságtól, a színész-műsorvezető azonban most kivételt tett, és élő adásban hívta fel a lányát telefonon.
Árpa Attila ilyen apa lánya szerint
Árpa Attila Hevesi Tamás podcastműsorában vendégeskedett, amikor azt a kérdést tette fel neki az énekes, hogy milyen apának érzi magát, és mennyire tudnak sok időt tölteni lányával. A színész erre kitalálta, hogy felhívja a lányát, hogy ő maga válaszoljon erre a kérdésre.

Mivel Amira először nem vette fel a telefont, így Árpa Attila is kifejtette, milyen a kapcsolatuk lányával, akiről ezek mellett több dolgot is elárult.
– Én azt gondolom, hogy mindent megadok neki, amit tudok apaként. 17 éves, mindjárt 18, egy művészeti középiskolába jár, mindjárt itt a szalagavató.
– Büszke az apjára, szerinted? – kérdezte Hevesi Tamás.
– Nem tudom, nem nagyon mondja. Nem nagyon érdekli őt az, hogy mit csinálok – válaszolta a színész, és elmesélte, hogy lánya a Sztárboxra sem ment el, mert nem igazán hozta lázba a dolog.
Végül Amira visszahívta édesapját a műsor közben, így Árpa Attila fel tudta neki tenni a kérdést, hogy jó apának gondolja-e, amire a lány rögtön rávágta, hogy nem.
– Mi az, hogy nem? Azt mondtad, hogy nem? Ne hozzál már kínos helyzetbe! Na, jó apa vagyok, vagy nem? Mondhatod, ha azt gondolod, hogy nem – reagált a meglepett apa, akinek már közben nevetve mondta lánya, hogy csak viccelt.
– Jó vagy, jó vagy! – felelte Amira, akinek ezek szerint jó a humorérzéke. Azt is elmondta, hogy szerinte apja elég időt tölt vele.
– Néha sokat is ugye? Én jobban akarom, hidd el, mint ő – tette hozzá nevetve Árpa Attila.
Árpa Attila titokban megnősült: párja uszályos ruhában gyönyörű menyasszony volt
Árpa Attila titokban másodszor is megnősült, feleségül vette párját, Alexandrát.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















