Ma lenne 80 éves Antal Imre! Az ország kedvence volt, de magányosan halt meg

Kereken 80 évvel ezelőtt született Antal Imre.

Dia

                        	Antal Imre 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled? című műsorban lámpaláz nélkül debütált a képernyőm, ezt követően bízták rá a Köszöntő, majd a roppant népszerű Halló, fiúk! Halló, lányok! című ifjúsági műsor vezetését - a képen utóbbiban látható 1968-ban.

Fotó: MTI/Máté Edit

Dia

                        	1981. március 7-én került adásba a Szeszélyes évszakok első epizódja, amelyet eleinte Kudlik Júliával közösen vezetett. A műsort nemcsak Antal Imre humora tette emlékezetessé, hanem a többi elem is: például a Tücsök és bogár - Peterdi Pál rovata -, Iluska-Mariska párosa, Kató néni, a Maksa-híradó.

Fotó: MTVA/Médiaklikk

Dia

                        	A Pécsi Ildikóval előadott Rómeó és Júlia-paródia - a nézők imádták! Kudlik Júliával is többször alkottak humoros párost, így jódliztak és balettoztak is együtt. 

                        	Sokoldalú tehetség volt: zongorista, a Ki mit tud?-ok és a szilveszteri műsorok műsorvezetője, több filmszerepet is játszott - legjelentősebb alakítását Dániel Edeként a Bors című sorozatban nyújtotta. Színházban is szerepelt, például1989-ben a Karinthy Színház Meseautó című darabjában Máthé Erzsivel. Zseniális versmondó is volt, nézd meg »

Ezt is szeretjük
Szerző: Orbán Violetta
Fotó: