Magyar Péter friss bocsánatkérése: „Nem akartam Alföldi Róbertet kellemetlen helyzetbe hozni”

„A személyemről a fentiekben elhangzottak semmilyen formában nem fedik a valóságot. Hazugságok” – írta Alföldi Róbert.

Alföldi Róbert reakciója Magyar Péter kijelentésére
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzeti Színház egykori igazgatója, Alföldi Róbert reagált a Magyar Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Alföldi Róbert reakciója Magyar Péter kijelentésére

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap délután 16 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a „magyar Watergate-botrány” címmel, ahol többek között elmondta, a mai napon feljelentést tesz volt barátnője, Vogel Evelin ellen, valamint közölte, információik szerint a titkosszolgálatok mesterséges intelligenciával összerakott lejáratókampányra készülnek.

Ennek kapcsán a politikus Varnus Xavér, Lakatos Márk és Alföldi Róbert nevét is megemlítette, mint mondta, úgy tudják, ők is az akció célkeresztjébe kerültek, sőt, Magyar Péter úgy fogalmazott, „ez Orbán Viktor személyes bosszúja”.

Alföldi Róbert az éjszaka folyamán a Facebook-oldalán egy közleményben reagált a Tisza Párt sajtótájékoztatóján elhangzottakra, a színművész azt állítja, ezek mind hazugságok.

„A pedofília vitán felül az egyik legaljasabb bűntett. BÁRKI követi is azt el. Éppen ezért bárkit ilyen cselekménnyel összefüggésbe hozni, nem egyértelműen fogalmazni, internetes kommentekre alapozva nevét félreérthető szövegkörnyezetben említeni  - még ha vélt jószándékkal is - tisztességtelen és felelőtlen. 2024. november 10-én Magyar Péter a sajtótájékoztatóján a személyemmel kapcsolatban azt mondta, hogy az őt lejáratni célzó, hamarosan induló honlapon »az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményeket is ide fogják keverni. Ide fogják feltölteni majd a Lakatos Márkkal kapcsolatos anyagokat, Varnus Xavérral kapcsolatos anyagokat és hogy eláruljak egy titkot, Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával kapcsolatos dokumentumokat…«” - kezdte közleményét Alföldi Róbert.

„A leghatározottabban visszautasítom, hogy személyemet, erkölcsi és emberi hitelemet bármilyen formáció politikai célok érdekében megkérdőjelezze, gyanúsítsa és felhasználja. Semmilyen pedofil cselekményhez soha semmi közöm nem volt, ellenem ilyen jellegű vizsgálat soha nem folyt és nem folyik, és ok sincs ilyen indítására. A kimondott szónak ereje és hatalma van. Különösen igaz ez, ha egy olyan ember mondja, aki éppen az ország vezetésére készül. Pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából bárkit félreérthető mondatokkal különösen súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban említeni, kiszámíthatatlan károkat okoz az adott személynek. Főleg egy olyan politikai hatalom vezetése alatt, ami igyekszik a homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni, és ezzel megbélyegezni a társadalom egy kisebbségi csoportját. Ugyan Magyar Péter a sajtótájékoztatója végén újságírói kérdésre reagálva elnézést kért, hogyha megbántott, de azt is elvárom tőle, hogy tegye világossá: az általa elmondottak nem tényeken alapulnak, és egyben kérjen bocsánatot tőlem nyilvánosan azért, mert azt állította, hogy léteznek olyan dokumentumok, amelyek engem pedofil cselekménnyel hoznak kapcsolatba. Egyenes és közérthető mondatokban. Ellenkező esetben kénytelen leszek a szükséges jogi lépéseket megtenni” - zárta gondolatait.

Időközben Magyar Péter Alföldi Róbert posztja alatt kommentben reagált a színész felszólítására, miszerint kérjen bocsánatot. A Tisza Párt politikusa azt írta, legkevésbé sem állt szándékában megvádolni őt bármivel, mindössze elmondta, hogy tudomására jutott, az ő neve is felmerülhet a lejárató akcióban. 

„És végül szeretnék reagálni Alföldi Róbert közleményére. Aki figyelmesen meghallgatta a tegnapi szavaimat, annak világos lehetett, hogy semmivel sem vádoltam a nemzet művészét, pusztán annyit állítottam, hogy az ellene tervezett lejáratási akciót a rendelkezésünkre álló információk szerint össze akarják mosni az ellenünk zajló illegális titkosszolgálati akcióval. Nem akartam Alföldi Róbertet kellemetlen helyzetbe hozni. Ha akaratom ellenére félreérthetően fogalmaztam, akkor természetesen elnézést kérek” – írta Magyar Péter. 

Cover-fotó: RTL/Index

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük