Ábel Anita igazából ezért hagyta el a férjét: 16 év és egy gyerek után nehéz döntést hozott
Ábel Anita őszinte beszélt az érzéseiről, amik a váláshoz vezettek.
Ábel Anita 2019-ben, 16 év házasság után vált el volt férjétől, Fekete Krisztiántól, és most kiderült, miért hozta meg ezt a nehéz döntést.
Ábel Anita a válásáról
Ábel Anitának és Krisztiánnak egy közös gyermekük született a házasságuk alatt. Bár egy ideig minden a terv szerint alakult, a színésznő-műsorvezető egy ponton érezte, hogy mégsem tökéletes a kapcsolata. Az Egy ritmusban című podcastban őszintén beszélt azokról az érzésekről, amelyek végül a szakításhoz vezettek.

- Egyszerűen azt éreztem, nem akarok elsorvadni. Közöttünk annyira nem volt már ez a klasszikus női-férfi felállás, hogy azt éreztem, rám még várnia kell valaminek. Úgy éreztem, melóztam azon, hogy megmentsem a házasságot, de egy idő után feladtam, belefáradtam. Kedvem sem volt már dolgozni ezen az egészen. Állítólag a volt férjem is melózott rajta... Én azt éreztem, hogy nem olyan erős a kötelék kettőnk között – magyarázta Ábel Anita.
Hozzátette, a jövőkép is közrejátszott döntésében, hiszen abban az időszakban lányuk, Luca már kamaszodott, és elgondolkodott azon, mi lesz velük, amikor majd kirepül a családi fészekből, és ők ketten maradnak. Látta maga előtt a boldogtalanságot, és 44 évesen túl fiatalnak érezte magát ahhoz, hogy benne maradjon valamiben, ami nem teszi boldoggá.
A válás végül jó döntésnek bizonyult, hiszen volt férjével ma is jó kapcsolatot ápolnak, és lányukat továbbra is közösen nevelik. Ábel Anitára ráadásul időközben ismét rátalált a szerelem: az olasz származású gasztronómiai szakemberrel, Roberto Favaróval azóta is boldogságban és harmóniában élnek együtt.
Ábel Anita, 17 éves lánya és új párja: így élnek együtt hármasban
Ábel Anita, 17 éves lánya, Anna és új párja, Roberto így élnek együtt hármasban.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















