Abaházi Csaba a Danubius rádió műsorvezetője volt: 53 évesen nem él luxuséletet

Abaházi Csaba a mai napig rádiózik, és koncerteket is ad, nős, két fiú édesapja.

Abaházi Csaba műsorvezető
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Abaházi Csaba középiskolásként kezdett el zenélni, bátyjával zenekart is alapítottak. 1989-ben a Sing Sing együttes tagja lett, ami 1999-ben oszlott fel.

Egy évvel korábban kezdett el rádiózni: pár hónapig a Rádió 1 hangja volt, de az országos ismertséget a Danubius Rádió hozta meg számára, ahol a Kívánságműsor műsorvezetője lett. 

Abaházi Csaba műsorvezető

Hajrá magyarok! című műsora 2001-ben az év műsora, ő maga pedig 2002-ben az év műsorvezetője lett. 2009-ben lejárt a szerződése a Danubius Rádióval, és időközben a rádió is megszűnt. Az év novemberében indult el az egykori Danubius frekvenciáján a Class FM, ahol a Class Kívánságműsort vezette. Amikor ez a rádió is megszűnt, 2016 novemberében a Sláger FM csapatának tagja lett. 2020 márciusában káromkodás miatt kirúgták.

2020 augusztusában a Retro Rádióhoz igazolt, ahol azóta is vezeti az Abaházi Presszó című műsort, emellett koncerteket is ad.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az 53 éves rádiós a Best magazinnak azt mesélte, jól keres, de nem él luxuséletet, és megtakarításai sincsenek. 

- Nem panaszkodom, jól keresek, viszont nagy baj, hogy egy fillér megtakarított pénzünk sincsen. Pedig semmi luxus nincs az életünkben, hacsak az nem, hogy három autónk is van, de szükség is van rájuk. Minden évben szilveszterkor megfogadom, és el is mondom a családnak, hogy jövőre elviszem őket a tengerhez. Idén öt napra sikerült.

Abaházi Csaba nagyobbik fiával az RTL Klub Reggeli című műsorában 2010 decemberében.
Abaházi Csaba nagyobbik fiával az RTL Klub Reggeli című műsorában 2010 decemberében.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Abaházi Csaba nős, feleségét 26 évvel ezelőtt ismerte meg, első gyermekük, Rómeó 2005 márciusában, a második, Demeter 2008 januárjában született meg. 

- 53 évesen már nem is a saját, hanem a fiaim jövője miatt aggódom. (…) Szeretnék sokáig dolgozni, mert ha nekik nem megy, ki támogatja majd őket...? - vallotta be a hetilapnak. 

Az 54 éves Jáksó László így él most

A Kossuth rádiónál kezdte, majd a Danubius Rádiónál folytatta, végül a Sláger FM műsorvezetőjeként búcsúzott a médiától.

Jáksó László visszatért civil szakmájához: ezzel foglalkozik most

Jáksó László 2020 áprilisában távozott a Sláger FM-től.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Ezt is szeretjük