"Egy primitív hangszeren kapirgál" - Nagy Feró keményen beszólt A Dal első válogatójában

Szombat este lezajlott A Dal 2019 első válogatója.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szombat este elindult A Dal 2019, ahol nemcsak az ország legjobb dalát keresik, de egyúttal a következő Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját is. A műsort nyolcadik alkalommal rendezik meg, és hat héten át fog tartani. A zsűritagok Nagy Feró, Mező Misi, Vincze Lilla és Both Miklós, valamint a képernyők előtt sms-pontozással véleményt nyilváníthat a közönség is.

Az első adás stílusában, jellegében igen sokrétű dalfelhozatalát a zsűri nem mindig illette pozitív jelzőkkel: szókimondó, olykor cenzúrázatlan őszinteséggel szólaltak meg a számok után.

Nagy Feró beszólt

Nagy Ferót az adás utáni Kulissza című műsorban nem véletlen hasonlították a jó zsarunak nevezett Vincze Lilla mellett rossz zsaruhoz. A korábban tehetségkutatóban is zsűriző, mentoráló Nagy Ferónak csaknem minden dal végén volt csípős megjegyzése, de, mint magyarázta, ez nem az énekesek ellen szólt. Hozzátette, hogy egy ilyen adásban nagyon fontos az őszinteség, és bármit is mond, az nem ellenük, van, hanem értük haragszik.

Váray Lászlónak a hangszere miatt szólt be. Angol nyelvű, a környezetvédelem fontosságát, az ember Földre gyakorolt negatív hatását, pusztítását hangsúlyozó számát - Someone who lives like this - maga kísérte. Ahogy a felvezető filmben mondta, ukulelével készült színpadra lépni, a hangszerrel, ami nemcsak dala kísérője, de egyébként a szerzés hangszere is volt. Amikor az véget ért, Nagy Feró azonnal hangot is adott nemtetszésének. Szerinte az ukulelétől kicsit eltérő hangszer inkább félig gitár, félig ukulele, afféle gitárlele. Ezzel egyébként az énekes is egyetértett. A zsűritag szerint a dal más húros hangszerrel sokkal jobb lehetett volna.

- Amatőr lesz attól, hogy egy primitív hangszeren kapirgál - jegyezte meg rosszallóan. Zsűritársa azonnal a versenyző védelmére kelt, és humorosan megjegyezte, hogy Nagy Feró is jó pár számot szerezhetett egykor a szaxofonjával.

Váray László összesen 29 pontot kapott produkciójára.

Színes és változatos a mezőny

Ha valami, akkor az egyértelműen kiderült az első adásból, hogy a mezőny nemcsak sokszínű, de nagyon erős is. Nem lesz egyszerű kiválasztani a fülbemászó dallamú és tartalmas mondanivalóval rendelkező számok közül a legjobbat.

A Dal 2019 közös dala

Az este hat továbbjutója közül ketten holt versenyben zártak. Oláh Gergő és Szekér Gergő azonos pontszámot szereztek. Továbbjutottak még a Nomad, a Konyha, Deniz, valamint Antal Timi és férje, Demko Gergő.

Szekér Gergő a 2019-es válogató első fellépője volt Madár, repülj című dalával. A felvidéki énekes 14 éves kora óta zenél. Édesanyja elvesztése meghatározó szomorú esemény volt életében, ehhez fűződően született meg dala is. Üzenetét úgy fogalmazta meg, saját boldogságunk érdekében mindig előre, és sosem hátra, a rossz múltbéli történések felé kell tekinteni. A zsűri az énekes hajlításait külön kiemelte. Nagy Feró különösen lelkesedett: - Lehet, hogy ez lesz az év dala! - mondta. Szekér Gergő összesen 41 pontot kapott.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Oláh Gergő az árva gyermekek szomorú sorsára szeretné felhívni a figyelmet énekével. A dal egyes szám első személyben szól egy árva kisgyerek szemszögéből. Szívhez szóló sorai sokak szemébe könnyet csaltak. Mező Misi azt mondta, ezt a dalt ő is elvállalta volna, ha valaki felkéri rá, énekelje el, tekintve a téma fontosságát. Hozzátette, olyan átéléssel, ahogy Gergő, nem tudná előadni. Vincze Lilla megrázóan gyönyörűnek nevezte a dalt. Oláh Gergő összpontszáma, ahogy említettük, azonos volt Szekér Gergőével, azaz 41.

A Konyha zenekar Százszor visszajátszott című száma szerelmi ihletésű. Az énekest saját magánéleti pillanata inspirálta a dal születésekor. A slágeres, kellemes szám szövege nem bugyuta, sokkal inkább természetes, találó és tartalmas. Ezt emelték ki a zsűritagok is a véleményezésekor. A Konyha 38 pontot kapott.

A Konyha.
A Konyha.
Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

A Nomad rockzenekar számának címe Remény hídjai. Daluk küldetése, mint elmondták, hogy reményt adjanak azoknak, akik elvesztek a világban. A többi közül stílusa végett is kitűnő dal ugyan pozitív visszhangra lelt a zsűriben, Nagy Feró megjegyezte, szerinte ez a zenekar nem olyan, mint amilyennek most mutatták magukat, hanem sokkal keményebb, csupán alkalmazkodtak a műsor szelleméhez és követelményeihez. Both Miklós egy-egy képzavar miatt tett kis megjegyzést, ami a szövegben ütötte meg a fülét. A Nomad összpontszáma 35 volt.

Deniz, ahogyan a Nomad is, a mezőnyben egyedi zenei stílusával tűnt ki. Rap száma Budapest és Magyarország szeretetéről szólt, énekesnő társának, Renátának bársonyos hangja tökéletesen kiegészítette őt a zenében. Mező Misi viccesen kazincbarcelonai Eminemnek nevezte Denizt, mivel a rapper származását tekintve kazincbarcikai. A szöveg kapcsán ugyanakkor nem volt számára egyértelmű, hogy melyik sor volt valóban komoly, és melyik nem. A végső konklúzió szerint Deniz minden sort komolyan gondolt. Deniz 34 pontot kapott, és ő lett az este hatodik beszavazottja.

Antal Timi és férje, Demko Gergő duettje népies elemekkel fűszerezett, mégis modern hangzású volt, Kedves világ címmel. A szöveget illetően megoszlottak a vélemények. Volt, aki költőinek nevezte, de Both Miklós kritikát fogalmazott meg. A dalszöveg ellentmondásai összezavarták, mint mondta, így nem igazán tudott az énekesekkel tartani a dalban. A duó összpontszáma 39 volt.

Antal Timi és Demko Gergő.
Antal Timi és Demko Gergő.
Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

További indulók

Bár nem jutottak a hatba, az est további fellépői is fantasztikus dalokkal indultak. Pátkay Rozina dalának címe Frida - a festőnő Frida Kahlo - volt, annak szövegét díjnyertes dalszövegíró írta. Üzenete az alkotás, mint lelki segítség a nehéz élethelyzetekben. A zsűrizéskor a zenei kíséret egyes eltúlzott elemeit említették hibaként, mert helyenként elnyomta az énekesnő hangját. Összesen 31 pontot kapott.

A mindössze 17 éves Hamar Barnabás Wasted című számát maga írta, azon megbotránkozva, hogy a fiatal lányok rajonganak a féktelenül ivó és bulizó fiúkért. Bár a fiút dicsérték is, a zsűri szerint még sokat kell tanulnia. Nagy Feró azzal biztatta, minden bizonnyal találkozni fognak még a jövőben a zeneiparban. Hamar Barni összesen 29 pontot kapott.

Berkes Olivér Világítótorony című romantikus dalával a férfi kapcsolatban nyújtott oltalmazó szeretetéről énekelt. Mező Misi szerint nem tartalmazott sok újdonságot a szöveg más szerelmes dalokhoz képest. Nagy Feró megjegyezte, nem kellene olyan dallamot írnia magának, amit nem tud kiénekelni. Összesen 33 pontot kapott.

A hat héten át tartó műsorból még öt adás van hátra, a következőt jövő szombaton a Duna televízión, 19.30-kor tekinthetik meg a tévénézők. A Dal 2019 utolsó adása február 23-án lesz.

Ajánlóképek: MTVA/Sárosi Zoltán

Cikk fotók: MTVA/Kaszner Nikolett

YouTube videó: A Dal 2019 YouTube csatornája.

Ezt is szeretjük