Nem válogatós a gyerek, más oka van, hogy nem eszi meg a spenótot és a májat
A válogatós gyerekek jó része felnőttként már több mindent megeszik. Ez az oka.
Ha szülőként kezd megviselni, hogy a gyerek által fogyasztott ételek számát két kezeden meg tudod számolni, érdemes kicsit visszagondolni a saját gyerekkorodra. Te megetted a spenótot? És a májat? Nem? Csakúgy ahogyan a legtöbb gyerek. Ennek hátterében gyakran fejlődésbeli sajátosságok állnak.
Miért válogatósak a gyerekek?
Sok családban okoz problémát, ha a gyerek alig hat-nyolcféle ételt hajlandó megenni. Ugyanakkor a nem extrém módon válogatós gyerekekről is elmondható, hogy jóval kevesebb fajta ételt esznek meg, mint a felnőttek. A jelenség kialakulását gyakran biológiai és pszichológiai okok magyarázzák.
Több az ízlelőbimbójuk
Míg egy felnőtt ember vagy egy kamasz nyelvén körülbelül tízezer ízlelőbimbó van, addig a kisgyerekekén háromszor annyi. A harmincezer ízlelőbimbó pedig tesz azért, hogy minden ízt jóval intenzívebbnek érezzenek a kicsik. Vagyis a gyerekek a sósat sósabbnak, a savanyút savanyúbbnak érzik, a keserűről pedig már igazán kár is szót ejteni.
Az ízlelőbimbók számának csökkenése egyébként természetes folyamat, és időskorban is folytatódik: körülbelül negyvenéves kor felett a megmaradt ízlelőbimbók száma tovább csökken: az új receptorok növekedési üteme lassul, a régiek pedig a megszokott tempóban halnak el. Ennek köszönhető, hogy az idősebbek általában erősebben fűszerezik, sózzák az ételeket, hiszen kevésbé érzik intenzívnek az ízeket.
Édes ízek előnyben
Mivel a kicsik a növekedés intenzív szakaszában vannak, így szervezetüknek sok kalóriára van szüksége. Emiatt a gyerekek ízlelőbimbói egyszerűen jobban preferálják az édes ízeket, hiszen a cukros, szénhidrátban gazdag táplálékok több energiával látják el a testet. Az édességek mellett ezért számítanak kedvencnek a tésztafélék. Természetesen ettől még a nincs szükségük annyi csokoládéra a növekedéshez, mint amekkora mennyiséget képesek lennének elpusztítani. Korábbi cikkükben bővebben olvashatsz arról, korosztályonként mi az a napi mennyiség, amit már nem ajánlott túllépni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kontrollharc
Megesik, hogy a gyerek nem pusztán az ízlelőbimbói mennyisége miatt nem fogyaszt el bizonyos ételeket. A háttérben meghúzódhat a kontroll feletti vágy is. Mivel a gyerekek korukból adódóan még számos, a saját életüket érintő kérdésben nem hozhatnak döntést, ezért gyakran igyekeznek megtalálni azokat a területeket, ahol kontrollt gyakorolhatnak. Az egyik ilyen terület az étkezés, a másik az ürítés. Utóbbiról korábbi cikkünkben olvashatsz.
Ha arra gyanakszol, hogy a gyerek válogatósságának hátterében kontrollharc áll, érdemes megadni a lehetőséget számára, hogy a saját életét érintő kérdésekben meghozzon olyan egyszerűbb döntéseket, mint, hogy melyik ruhát veszi fel, melyik játszótérre menjetek ovi után, mit szeretne uzsonnázni. Lehetőleg kettő közül dönthessen, hiszen a túl sok választási lehetőség összezavarja a kicsiket, kontraproduktív lehet.
8 étel, ami okosít és a gyerek is szereti - Add neki minél gyakrabban
Agyserkentő ételek iskolakezdéshez.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- egészségtelen