Gyermekélet háborúban és békeidőben: megrázó a kontraszt a török fotós képein
Ugur Gallen összekomponált fotóival szeretné felhívni a figyelmet a világ igazságtalanságaira.
Ugur Gallen Isztambulban élő grafikus fotókollázsaival a világ két szegletének bemutatására törekszik. Arra világít rá, micsoda ellentétek húzódnak a civilizáció különböző társadalmai között, mennyire más a nyugati, haladó szellemű társadalomban élő gyermekek élete a visszamaradott, háborúkkal, félelemmel tarkított társadalmainak gyermekéleteivel szemben.
A fotós Törökország egyik legveszélyesebb régiójának szomszédságában él, ahol szinte mindennapos a háború, a lebombázott épületek, az öldöklés, a kétségbeesetten menekülő családok és az árván maradt gyermekek. Számunkra elképzelhetetlen az a nyomor, amely ott uralkodik, de az ott élők számára sajnos talán ez a természetes, hiszen ebbe születtek bele.
Ilyen az élet a világ két különböző pontján
A grafikus őszinte és megrázó fotókollázsával a változás, a felelősségvállalás és a segítségnyújtás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet.
- Ezeknek a gyermekeknek is joga van a tanuláshoz, a gondtalan gyermekkorhoz, a szerető családhoz. A fotókkal a gyerekek életének két szegletét kívánom bemutatni, a háború és béke oldalát, a szegénységet, éhséget a gazdagsággal, a gondtalan gyermekkort a gyerekmunkások és gyerekkatonák életével szemben - mondja a fotós, akinek kollázsait te is megkönnyezed.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Borítóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- háború
- gyereknevelés















