Tóth Vera apja a sztárok nagy kedvence: ezért kapkodnak a férfi után
Tóth Vera apja után csak úgy kapkodnak a sztárok, és most az is kiderült, miért.
Tóth Vera igencsak szoros kapcsolatot ápol apjával és édesanyjával, ám azt valószínűleg kevesen tudják, hogy az előbbi a sztárok körében is milyen népszerűségnek örvend.
Tóth Vera apja
Az énekesnő a testvérének ellentettje, ugyanis bár néha megosztja az emberekkel a magánéletét, kevésbé teszi olyan sűrűn, mint húga, Tóth Gabi. A Klubrádiónak adott interjújában viszont megragadta az alkalmat, hogy kicsit büszkélkedjen édesapjával.
– Apukám sofőrködik. Hivatásos sofőr volt mindig is. Most megy majd nyugdíjba, de nyilván dolgozni fog tovább.
Kiemelte, azért is fog majd apja tovább dolgozni, mert nem az az otthon ülős típus. Mint kiderült, szinte meg sem tehetné, mert többen is igénylik a jelenlétét.
– Híres embereket, színészeket, filmeseket visz A-ból B-be. Egész életében ezzel foglalkozott, és imádja. Én szeretem, amikor felhívnak – ugye, ismerem ezeket a stábvezetőket, tévéseket, mert én is dolgoztam velük –, és mondják, hogy „Mindenki az apáddal akar menni, mert Pityu bával mindenki biztonságban érzi magát!” – mesélte büszkén, amit a story.hu szemlézett.
Tóth Vera hozzátette, természetében inkább édesapjára ütött, de anyukájával is szoros a viszony, akivel órákig el tud beszélgetni, amit nagyon élvez. Leszögezte, abban mindannyian hasonlítanak, hogy mindenkinek hatalmas a beszélőkéje.
Prokopp Dóra 29 éves fiából irtó helyes színész lett: Vilmos több darabban is játszik
Prokopp Dóra és férje négy gyereket neveltek fel. Van köztük jogász és modell, Vilmos pedig színész lett.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















