Nyomokban régi ént tartalmaz: családanyaként hogy „normális” töltődni?

Miután megszületnek a gyerekek, a párból család lesz, és egy egész más időszámítás veszi kezdetét. A változások természetesek, de ügyesen kell manőverezni, hogy az embernek maradjon ideje magára és a párjára is, töltődni egyedül és együtt is. Mi lehet a megoldás? Az Anyaidő blogon megjelent írásában Gizella-Molnár Viktória kétgyermekes anyaként meséli el ezzel kapcsolatos tapasztalatait. A következőkben őt idézzük.

Négy éve vagyok itthon a gyerekekkel. Pörgős, vicces, spontán, minden buliban benne lévő Csajsziból négy fal közé szoruló, „szigorú” napirend szerint élő Anya lettem. Az első évet kiválóan bírtam. Igazából a másodikat is. A gondok a második gyermekünk érkezésével kezdődtek. Akkor hirtelen számolgatni kezdtem: tulajdonképpen fogok még órákon át nevetgélni a baráti társaságunkkal? Fogok még utazgatni, bulizni? Vissza fogom tudni még csempészni a régi Énemet az életembe? Vagy örökre elbúcsúztam tőle a szülőszobán?

Megszületett tehát egyfajta hiányérzet, ami alig egy hónap alatt akkorára duzzadt, hogy már nem bírtam vele! Hozzá kell tennem, hogy hó nélküli, hideg, szürke tél volt, ez sem tett jót a hangulatomnak. A hiányérzetből tehát hamarosan az lett, hogy minden humorérzék, kedvesség, türelem és tolerancia kiköltözött belőlem. Hónapokig azon kaptam magam a napok végén, hogy „nahát, ma sem mosolyogtam!”. Türelmetlen, ingerlékeny voltam, nem tudott olyat tenni sem a férjem, sem a gyerekeim, amibe ne tudtam volna belekötni - jaj, pedig hogy utálom, ha valaki ilyen! Sajnos sokáig azt gondoltam, ez így normális, majd elmúlik, ez a „csomag” része, és biztos minden anya ilyen.

Szerencsémre a férjem és a barátaink győzködtek: a helyzet tarthatatlan, szükségem lenne bizonyos időközönként egy kis kikapcsolódásra, a gyerekek nélkül. Mivel nagyszülői segítségre nem számíthatunk, kettőnknek kellett megoldást találni a férjemmel. Könnyedén meg is szerveztük a dolgot: ő péntekenként focizott, és aztán kicsit sörözgetett a barátaival, én pedig viszonylag rendszeresen eljártam valahová, hetente egyszer. Barátnőzni, edzeni, énekelni, táncolni, moziba, amihez épp kedvem támadt. Este, délután vagy hétvégenként délelőtt, ahogy sikerült.

Így éltünk másfél évig, nagy egyetértésben és elégedettségben. És büszkén hangoztattuk minden barátunknak és ismerősünknek, hogy „Nézzétek, mi milyen jól csináljuk: mindketten megkapjuk a heti egy szabad esténket vagy épp óráinkat!”

Aztán nem is olyan rég, egymástól teljesen függetlenül ismét hiányérzetünk támadt a férjemmel: rendben van, hogy ÉRTÜK, MIATTUK, A CSALÁDÉRT töltődünk mindketten. Na de, mindig CSAK egyedül vagy a barátokkal? Rendben van az, hogy egy házasságban a „Most hú de jól érzem magam”-pillanatokban soha nincs jelen a másik? Hogy ő mindig a barátaival ejtőzik, nekem pedig „csak” a gondterhelt, számlákkal sakkozó, álmos férj jut - és fordítva…?

És az helyén való, hogy én mindent meg tudok az alatt a heti egy este alatt beszélni a csajokkal, kielemezzük minden lelki frusztrációmat, örömömet és bánatomat, de a férjem ezekből alig érzékel valamit, mert nem jut rá esténként két-három óránk, hogy őt is részletesen beavassam a lelki folyamataimba (khm, khm, néha mondjuk talán jobb is, hogy nem lát bele ezekbe az agymenésekbe :-))?

Vagy, hogy másik példát hozzak: az vajon oké, hogy el tudok menni, hogy az edzésen kieresszem a gőzt, de a férjem mellé mindig hullafáradtan fekszem be az ágyba? Szerintem ez hosszútávon nem tesz jót sem a kapcsolatnak, sem a családi életnek! Szeretem a férjemet, érte is kell töltekeznem, és ezt nem szeretném mindig NÉLKÜLE tenni!

Így aztán rájöttünk, hogy PÁROS KIMENŐRE is szükségünk van. Sajnos nagyszülők híján ezt jóval körülményesebb és zsebbe nyúlósabb megszervezni, de az elhatározás megszületett, és nagyon boldogok vagyunk tőle.

A gyerekek sem azt látják végre, hogy Anya vagy Apa mindig egyedül megy el itthonról, hanem ők egy EGYSÉG, akik sokmindent szeretnek együtt csinálni! Mindannyiunkban rögzül, hogy miről is szól ez az egész „családosdi”!

Olvass még!

A fenti szöveget az Anyaidő blog hozzájárulásával emeltük át. Ha tetszett az írás, látogass el az Anyaidő blogra, és olvass további írásokat! Ezeket is ajánljuk figyelmedbe.

Sport anyaként

Az anyaság színei - szürke, élénkvörös, rózsaszín

Túl az első 550 napon - Kétgyerekes anyaként az élet

• anya
• gyereknevelés
• pihenés
• Gyerek