Hatodik hét

Kövesd nyomon a baba fejlődését, és tudd meg, ezen a héten mivel készülhetsz az anyaságra.

Mi történik a mamával?

A terhesség hatodik hetében a feszülésen és az érzékenységen túl további változásokat is észlelhetsz melleiden, köszönhetően a tejtermelést serkentő hormonoknak. A mellbimbó jobban kiemelkedhet, az azt körülvevő barnás rész, az areola pedig sötétebbé válik. A mell fokozódó vérellátásából adódóan láthatóvá válnak azok az erek, melyek közvetlenül a bőr alatt futnak.

Mi történik a babával?

A hatodik hétre az embrió gerince mentén húzódó velőcső már bezárult, egyik végén az agy fejlődik és növekedik, hogy kitöltse a fejet. Eközben két parányi, lapos csésze alakú festéklemez kezd formálódni a fej két oldalán. Ezek a látóhólyagok, melyek ebből az egyszerű kiindulási állapotból odáig jutnak, hogy kialakul belőlük a baba mérhetetlenül bonyolult szeme.

Bár ebben a szakaszban a szív még csak picike cső, ezen a héten elkezd dobogni, és abba sem hagyja a gyermek egész hátralévő élete alatt. Kezdenek mutatkozni a később lábakká formálódó apró végtagsarjak, miközben ekkor még megvan a jól kivehető farok is.

A baba mérete

A baba a fejtetőtől a farokcsontig megközelítőleg 2-4 milliméter.

Terhességi tünetek és enyhítésük

Vannak nők, akik különösebb tünetek nélkül jutnak keresztül a terhesség első hetein, sokaknak azonban a kellemetlen tünetek, illetve azok felerősödése jut eszükbe erről az időszakról.

Hányinger

Ebben az időszakban még nagyobb intenzitással jelentkezhet a hányinger. Ez a tünet sok esetben akkor tapasztalható, ha a kismama nem eszik eleget, ezért jó, ha mindig van nálad valami rágcsálnivaló, végtére is a terhesség nem a fogyókúra ideje. A napi háromszori, bőséges étkezésről válts át gyakrabban elfogyasztott, kisebb mennyiségekre, ha pedig ennek ellenére sem sikerül szabadulnod a hányingertől, próbálj friss gyömbért használni főzéshez. Ha mindez nem segít, lehet, hogy érdemes kipróbálnod valamilyen terhesvitamint, ez ugyanis sokaknak beválik, de ezzel kapcsolatban feltétlenül kérd ki orvosod véleményét!

Érzékenység a szagokra

Az ételek mellett a szagokra is érzékenyebbé válhatsz, de, ha hallgatsz szervezeted figyelmeztető jeleire, könnyen elkerülheted a kellemetlenségeket. Lehet, hogy ennek érdekében le kell mondanod kedvenc parfümödről és egy-két finomságról is, de jobb, ha a tested szavára hallgatsz.

Fáradtságérzet

Ebben az időszakban rendkívül erős fáradtságot tapasztalhatsz. Mindez a megemelkedett progeszteronszint mellett a fokozódó anyagcserére is visszavezethető, ami tested válasza az embrió táplálásával szükségszerűen együtt járó megterhelésre. A fáradtságot lehetőleg ne próbáld kávéval és cukros ételekkel enyhíteni, ezek ugyanis fokozzák az energiádat, ám a vércukorszint süllyedése után még kimerültebbnek érezheted magad. Ezek helyett fogyassz inkább olyan ételeket, melyek kevéssé emelik a vércukorszintet, és fokozatosan, hosszabb ideig növelik az energiádat, ezenfelül pedig, amikor csak teheted, minél többet pihenj.

Milyen tápanyagra van szükséged?

A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.

A-vitamin

A zsírban oldódó A-vitamin támogatja a baba szívének és keringési rendszerének működését. A természetben két alakban fordul elő: egyrészt retinolként, ami az állati eredetű ételekben található érett verzió. A túlzott retinolbevitel azonban születési rendellenességek kialakulásához vezethet, ezért ne szedd táplálékkiegészítő formájában, és iktasd ki az étrendedből a májat, ami jelentős mennyiségben tartalmazza.

A béta-karotint ezzel szemben, melyet a szervezeted képes A-vitaminná alakítani, nem lehet túladagolni. Ez a tápanyag számos zöldségben fellelhető, így nem okozhat gondot napi fogyasztása.

Ezeket edd az egészséges babáért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ajánlott napi mennyiség: 1-1,25 milligramm.
Forrásai: a béta-karotin a sötétzöld zöldségekben és a sárgarépában, a retinol a májban, a halakban, a tojássárgájában, a tejben és a tejtermékekben található meg.

Omega-3 zsírsav

Az esszenciális zsírsavak jelenlétére feltétlenül szükség van a zsírban oldódó vitaminok, így az A-vitamin felszívódásához.


Ajánlott napi mennyiség: 10–20 gramm, azaz egy-két evőkanál hidegen sajtolt növényi olaj.
Forrásai: a hidegen sajtolt növényi olajok és a halhús mellett kisebb mennyiségben tartalmazza az avokádó, a diófélék, a húsok, a vaj és a sajt.

Mit ne fogyassz?

A koffein stimuláló anyag, mely átjut a méhlepényen, és károsan befolyásolja a magzat szívfrekvenciáját és légzését. Ha teljesen esetleg nem is tudsz lemondani a koffeintartalmú kávéról vagy teáról, fogyasztásukat mérsékeld napi két csészére - ekkora mennyiségben még nem ártalmasak. Kólát viszont lehetőleg egyáltalán ne igyál, ez ugyanis számos káros hatása mellett szintén nagy mennyiségben tartalmaz koffeint.

Ami a halat illeti, bár nélkülözhetetlen forrása az esszenciális zsírsavaknak, a legtöbb tengeri hal húsa higanyt tartalmaz, ami a szervezetedben felhalmozódva súlyos születési rendellenességeket okozhat a babánál. Éppen ezért hetente legfeljebb kétszer fogyassz halhúst, akkor is lazacot vagy tonhalat válassz. Nyersen soha ne tálald, a cápa, a kardhal és a lepényhal húsát pedig bármilyen formában kerüld.

Esedékes vizsgálatok

A leendő anyukák általában a terhesség hatodik hete körül jelentkeznek először a terhesgondozóban. Ezt követően a 28. hétig havonta egy ellenőrző vizsgálaton kell majd részt venned, utána pedig jó, ha hetente lát az orvos, egészen addig, amíg meg nem születik a pici.

Arra azonban nem árt felkészülnöd, hogy a klinikán történő első jelentkezés általában hosszabb időt vesz igénybe, és részletesebb kikérdezéssel jár, mint a következő látogatások. Fontos, hogy leendő kezelőorvosodnak pontosan beszámolj a betegségeidről, a munkádról, a napi szokásaidról és a családban esetleg előforduló ikerterhességekről, genetikai rendellenességekről. Ekkor szokás megbeszélni azt is, hol és hogyan szeretnél majd szülni.

Ha családodban fordult már elő örökletes betegség vagy fogyatékosság, kérheted genetikus tanácsát is. A szakember elmondja, mekkora valószínűséggel jelentkezhet az adott rendellenesség gyermeked esetében, és a terhesség későbbi szakaszában milyen vizsgálatokat kell elvégezni ezek szűrésére.

A vizsgálatok között szerepel a mell, a szív és a tüdő ellenőrzése. Az orvos megvizsgálja a hasad, a méhnyakat, meghallgatja a szívverésed és a mellkasod, megméri a súlyod és a magasságodat, az ellenőrzés végén pedig lehet, hogy olyan magzatvédő vitamint is felír, amit naponta kell majd szedned. Ha még nem történt meg, most elvégzik az első ultrahangos vizsgálatot, amikor végre először pillanthatod meg a pocakodban fejlődő új jövevényt.

Ultrahang

Az ultrahangkészülék magas frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki, melyek visszaverődnek az útjukba eső tárgyakról. A visszaverődött hanghullámokat egy speciális berendezés rögzíti, illetve elektromos jellé alakítja, mely megjeleníthető a készülékhez tartozó képernyőn - így a baba láthatóvá válik, és számos más tényre is fény derülhet. Az ultrahang segítségével az alábbiak állapíthatóak meg.
  • A baba egészségi állapota.
  • A baba gyarapodásának üteme.
  • A baba fekvése.
  • A méhlepény fejlettsége.
  • Fejlődési rendellenességek.
  • Ikerterhesség.
  • A szülés várható időpontja.
Ha minden rendben megy, a terhesség során még négy alkalommal végeznek ultrahangvizsgálatot.

Vérnyomás

A vérnyomásodat minden alkalommal megmérik, emelkedése ugyanis preeklampsziát okozhat.
A preeklampszia a leggyakrabban előforduló terhességi rendellenesség, ami a várandós nők 10%-át érinti. Jellemzően a terhesség 20. hete után jelentkezik. Ha nem kezelik, a méhlepény véredényei összehúzódhatnak, ami veszélyezteti a baba oxigénellátását, és hátráltatja a fejlődését. A magas vérnyomás mellett a végtagok vizenyős duzzanata, az ugrásszerű súlygyarapodás és a vizeletben megjelenő fehérje is preeklampsziára utalhat.

15 enyhítő tipp a kellemetlen terhességi tünetekre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vizelet

A vizsgálat során ellenőrzik a vizelet baktérium-, fehérje- és cukortartalmát. A baktériumok jelenléte húgyúti fertőzésre, a proteiné preeklampsziára, a cukoré pedig terhességi diabéteszre utalhat. Mindhárom rendellenességet kezelni kell.

Magasság és testsúly

A magasságodat és súlyodat azért mérik meg, hogy kiszámíthassák a testtömeg-indexedet, azaz a BMI-det. Ha ez alapján alultápláltnak vagy túlsúlyosnak bizonyulsz, további vizsgálatokra és kezelésre lehet szükség.

Vérvizsgálat

Az első vizsgálat alkalmával vért vesznek, és meghatározzák a vércsoportodat és Rh-faktorodat. Ha ugyanis Rh-negatív vagy, az súlyos következményekkel járhat az Rh-pozitív babára nézve, ma már azonban a szülésnél adott injekcióval könnyen kiküszöbölhető az Rh-összeférhetetlenség.

Emellett kiderítik, nem vagy-e vérszegény, illetve - ha ez még nem történt meg - azt is megvizsgálhatják, védett vagy-e a rubeola vírusa ellen. Végezhetnek hepatitisz-, HIV- és szifiliszszűrést, illetve külön kérésedre toxoplazmózis-szűrést is. A véredből kimutatható az alfa-fetoprotein, azaz az AFP szintje is, amiből bizonyos fejlődési rendellenességekre, közöttük magzati ártalmakra lehet következtetni.

Csukló és boka

Ezt a két testrészedet minden látogatásodkor megnézi majd az orvos, fokozott duzzadásuk ugyanis preeklampsziára utalhat.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Palpáció - kitapintás

Az orvos tapintással állapítja meg a baba méretét, illetve fekvésének irányát.

Cikkünk a Terhesség hétről hétre című könyv alapján készült, a képek forrása a Babáskönyvek Kiadó gondozásában megjelent Pocakosnapló - 4D-s ultrahang fotókkal.

A könyv bemutatja a baba fejlődését a fogantatástól egészen a születésig, valamint eligazít, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy terhességed egészséges és problémamentes legyen. A könyv leírja a baba fejlődését, a terhesség lefolyását, a legfontosabb viziteket és vizsgálatokat, az alapvető ismereteket a terhesgondozásról és az egészséges étrendről. Ezenkívül születési napló, orvosi kifejezések magyarázata és hasznos ismereteket tartalmazó táblázat segíti a kismamát.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
Ára 1999 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

A Pocakosnapló több mint 100 darab 4D-s ultrahang-fotóval mutatja be a pocaklakó fejlődését. Egyedülálló napló-könyv, melyből megtudhatod, hogy hogyan növekszik, mit tud, mit érez a babád, és milyen vizsgálatok várnak rád. A 4D-s ultrahang-fotók kisfilmszerűen bemutatják a magzat mimikáját, mozgását és szokásait. A könyv, ahogy a címe is mutatja, napló is egyben, hiszen az igényes kiadványban megőrizheted az összes élményed, érzésed, fotód, valamint az ultrahang-leleteidet a babavárással kapcsolatban.

Kiadja a Babáskönyvek Kiadó.
Ára 2990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »
Ezt is szeretjük