Milyen rejtett tehetsége van a gyereknek?

Születésnapja elárulja

A születés napja fontos a kialakult jellem szempontjából. Többek között a tehetségről is árulkodik!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ezoterikus nevelés szerint a gyerek születésnapja meghatározza jellemét, illetve a tehetségét is, ami fontos ahhoz, hogy karmikus feladatát beteljesítse.

Szeretnéd tudni, hogy a te csemetéd mivel emelkedik ki a többi gyerek közül? Akkor nézd meg melyik napon született!

Hétfő

A hétfőn született gyerek érdeklődési köre nagyon sokrétű, emiatt sokszor nehezen találja meg, hogy mihez is van tehetsége. Az biztos, hogy a fejlett logikai és a magas fokú intellektuális készségek mind segítik őt abban, hogy rátaláljon a számára megfelelő útra. Tulajdonképpen az e napon született gyerek az, akinek lehetősége van bármit véghezvinni az életben, de kiemelkedő képességei elsősorban szellemi téren nyilvánulnak meg, ritkán cselekszik.

Kedd

Ha a csemetéd kedden született, akkor esetében igazán nehéz rejtett tehetségről beszélni, ugyanis szereti magát produkálni és megmutatni. Esetében ez nem felvágás, egyszerűen csak tisztában van az érdemeivel és ehhez a tényhez magabiztosan áll hozzá. Nem mellesleg, van is miért büszkének lennie, hiszen a kedden születettek jellemzően igazán kreatívak, akik kirakatszakmákban – mint kozmetikus, fodrász vagy éppen stylist – ugyanúgy megállják a helyüket, mint mondjuk a színészi, művészi pályán.

Árt a gyereknek, ha nem eszik húst? A spirituális nevelés 7 csapdája

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerda

A szerda szülöttje nem ismeri a lehetetlen. Kitartása példaértékű, ha egyszer valamit eltervez, azt akkor is véghezviszi, ha minden egyes állomásnál valamilyen akadály gördül eléje. Mivel nyughatatlan természetről van szó, ezért a nap szülöttje szinte bármibe belefoghat, mert mindent addig csinál, míg ki nem hozza belőle a maximumot. Különös tehetsége van ahhoz, hogy mindezt úgy szervezze meg, hogy a legtöbbet nyerje belőle.

Csütörtök

Precízség, alaposság és problémamegoldás magas fokon. Ez a három tulajdonság a csütörtökön született gyerkőcnél szinte kéz a kézben jár, szinte nincs olyan szituáció, amit ne ebben a szellemben oldana meg. Különös tehetsége van ahhoz, hogy még a legrosszabb helyzetből is a maximumot hozza ki, de mindezt úgy, hogy mindenki a lehető legjobban jöjjön ki belőle. Nagyon jól tudja az energiáit egy helyre összpontosítani, ami szintén hasznos tulajdonság maximalizmusa mellett.

Ezoterikus nevelés

A csillagjegyek alapján a nevelési módszerek is változnak. Nézd meg, hogy a te gyerkőcödnél mi válik be igazán a zodiákus alapján!

Péntek

A pénteken született gyerekek azok, akik általában csak egy-két dologban mutatnak tehetséget, de abban kiemelkedően. Ha a te gyereked is ezen a napon született, különleges képessége van olyan dolgokban, ami csak keveseknek adatik meg. Ilyen például az abszolút hallás vagy a nem mindennapi illat- és ízérzékelés. Az biztos, hogy bármilyen nem mindennapos elfoglaltságban bontakozik ki, abban aztán utolérhetetlen.

Szombat

A szombaton született gyerek egy igazi energiabomba, egy pillanatra sem képes pihenni, nyugton maradni. Sikeressége abban rejlik, hogy remekül tud másokkal kapcsolatot teremteni és a kommunikációs képességei is igazán fejlettek. Határozott jellem, amihez jó adag érdekérvényesítő képesség is társul, így tehetségét elsősorban mások irányításában tudja kamatoztatni. Arra viszont neked kell megtanítanod, hogy ne nyomjon el másokat!

Vasárnap

Ha a gyermeked vasárnap látta meg a napvilágot, akkor megfontoltságáról híres. Ő az, aki sokáig mérlegel, mire egy döntést meghoz, nem siet el semmit. Tehetsége is nyugodtságából fakad, ugyanis tipikus művészalkat, aki akár hosszú időt is képes eltölteni művével, csak azért, mert sosem érzi azt tökéletesnek. Nem maximalista, de nem ad ki a kezéből silány munkát.

Ezt is szeretjük