Így élik meg a pedagógusok a járványhelyzetet: nem csak a szülőknek nehéz a távoktatás

Sajnos a világon minden embert érint a koronavírus kisebb-nagyobb mértékben, hiszen sokak számára nemcsak az egészségügyi helyzet, hanem a gazdasági rendszer nehézségei is problémát okoznak. Emellett az oktatás rendkívüli rendszerre állt át, ami egyaránt nehéz a diákoknak, a tanároknak és a szülőknek is.

A kormány március 13-án, pénteken jelentette be, hogy az azt követő hétfőn már ne kezdjék meg az iskolák a tanítást, minden gyerek maradjon otthon, és lehetőség szerint online készüljenek fel az órákra - viszont ahol ez nem megoldott, ott az iskolák kötelesek postai úton vagy telefonon eljuttatni a tananyagot a diákoknak. Sajnos nem volt idő arra, hogy az iskolák kidolgozzák a megoldást a helyzetre. Az azóta eltelt több mint egy hónap alatt számos szülő fejtette ki, hogy milyen nehéz egyszerre otthonról dolgozni és még a gyerekekre is odafigyelni, hogy rendesen tanuljanak, de a tanárok helyzetéről is érdemes szót ejteni.

Így éli meg egy tanár a digitális tanrendet

Minden tanító és tanár, valamint minden oktatási intézmény máshogyan éli meg a kialakult helyzetet, de egy biztos: senkinek nem könnyű ilyen gyorsan egy teljesen új, korábban még soha nem tapasztalt rendszerre átállnia, és bizony még a legjobb helyeken is akadnak nehézségek. Egy budapesti gimnázium fiatal magyartanára, Sirák Richárd mondta el, hogyan tudott alkalmazkodni a jelenlegi, nehéz helyzethez.

- Mennyire volt nehéz átállni az online tanrendre? Gördülékenyen ment, vagy kellett pár nap, amíg mindenki alkalmazkodott a rendszerhez?

- A legfőbb problémát talán az jelentette, hogy az egész péntek éjjel derült ki, hétfőtől pedig valahogyan már folytatódnia kellett az életnek, tehát nem igazán volt idő a megfontolt, alapos átállásra, pillanatról pillanatra kellett cselekedni úgy, hogy a diákok felé persze valamifajta rendet, egységességet közvetítsünk. Ez több-kevesebb sikerrel valósult csak meg, az első időszakban az általános tapasztalat az volt, hogy mindenki ment a saját feje után, ami persze bizonyos szempontból nem baj. Én évek óta mindig, minden helyzetben azt mondom, tanítom magamnak és másoknak is, hogy mindenből tanulunk, innen nézve pedig nincs olyan helyzet, ami teljesen fölösleges vagy akár káros.

Azóta beállt egy rend, egy rutin, amihez jó tartania magát diáknak, tanárnak egyaránt. Mindenki megtalálta a maga hangját úgy, hogy remélhetőleg azt a lehető legjobban sikeredett a sokrétű igényekhez és elvárásokhoz is igazítani, de teljesen normális, hogy amint a „normál” oktatásban, úgy ebben a virtuális világban sem lehet mindenkinek egyformán megfelelni.

- Az idősebb kollégáknak nehezebb volt kezdetben online tartani az órákat, vagy ez nem jelentett nekik akadályt?

- Egyénfüggő, hogy ki mennyire van jelen egyébként a digitális térben, ahogyan az is, hogy mennyire tud rugalmasan, hirtelen alkalmazkodni az egyik napról a másikra megváltozó kihívásokhoz. Biztosan voltak olyanok, akiknek az alapvető félelmen kívül komoly plusz nehézséget jelentett az, hogy elveszettnek érezték magukat ebben a számukra még ismeretlen világban. Ez azonban nem feltétlenül korfüggő, rengeteg idősebb kollégámtól tudok tanulni technikai téren például én is, aki bár fiatal vagyok, de nem annyira értek a teljesen hétköznapi szinten túl az informatikához. Szeretnék hinni abban, hogy annyi pozitív hozadéka mindenképpen van az egész helyzetnek, hogy azokat, akik eddig teljesen ellene voltak a modern technikának, ha csak minimálisan is, de sikerült kizökkenteni valamelyest a komfortzónájukból, és most olyan technikákat, alkalmazásokat tesztelnek, amelyek akkor is hasznosak lesznek számukra, amikor visszaáll az élet megszokott rendje.

- Hogyan kell elképzelni a távoktatást? El tudnád mondani, hogy épül fel így egy napod?

- Új, alternatív órarend szerint tanítunk - ezt három kolléganőnknek köszönhetjük -, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer-kétszer vannak kontaktalkalmaink a csoportokkal, egyébiránt viszont megnövekedett az önálló tanulói munka szerepe. Minden tanár más és más platformot használ, én zárt Facebook-csoportokban dolgozom ott, ahol ez nem jelentett akadályt a tanulóknak, illetve szüleiknek, az általános iskolásokkal pedig - már csak az életkorbeli előírások miatt is - Google Classroom működik. A Facebook nekem nagyon jól bevált, ide lehet Word-fájlokat, ppt-ket, képeket, hanganyagokat feltölteni, az egyes posztok alatti kommentfolyam valamelyest modellezni tud egy beszélgetést. Azt külön élvezem, amikor egymásra reagálnak a tanulók, és azt is, amikor olyanok fejtik ki a véleményüket írásban, akik szóban egyébként nem szívesen teszik ugyanezt. Egyes csoportok nagyon igénylik az „élő”, beszéddel kísért tanórákat is, ott a Discord felületét használom. Nagyon fura érzés például Ábrahám és Izsák történetét egy alapvetően játékosok számára létrehozott oldalon megbeszélni, de működik. Sajnos rengeteget ülök gép előtt, nemcsak akkor, amikor az egyes anyagokat állítom össze, hanem a javítások során is, ez a legrosszabb talán az egészben.

Ami a feladatokat illeti, próbálok minél több kreatív, személyre szabott, gondolkodtató kihívást kitalálni. Most még kevésbé célravezető a lexikális tudnivalók magolása, illetve magoltatása. Így aztán a diákjaim készítettek filmajánlót, festményelemzést, oktatóvideókat egymásnak, körbevezetést ókori színházépületben, szóéletrajzot. Vagyis csomó olyasmi, ahol a tudást nem „bevágni”, hanem reményeim szerint alkalmazni kell. Bevallom, ilyen szempontból inspirál is a megváltozott munkarend, nagy intellektuális kihívás új feladatokat kitalálni, egyben arról is elgondolkodtatja az embert, hogy a hétköznapi életben hogyan lehetne áthelyezni a hangsúlyokat.

- Mit látsz a diákokon így egy hónappal azután, hogy megszűnt a rendes tanítás? Motiváltak, és lelkiismeretesen megcsinálják a feladatokat, vagy inkább másra figyelnek tanulás helyett? 

- Szeretném leszögezni, hogy nagyon nehéz most motiváltnak lenni, diáknak, tanárnak, bolti dolgozónak, mindenkinek. Emiatt nagyon fontos, hogy megértéssel forduljunk a diákjaink felé, ha egy feladatot nem adnak be időben, akkor ne az legyen az első gondolatunk, hogy biztosan „lóg”, hanem próbáljunk meg utánajárni, hogy nem nehéz-e az élete valami miatt. Ezt nekem is meg kellett tanulnom az elején.

Őszinte leszek, szerintem a digitális oktatás nem változtat gyökeresen a diákok megszokott viselkedésén, én legalábbis azt tapasztalom, hogy aki eddig lelkesen, szorgalmasan készült, az most is ezt csinálja, aki pedig csak fokozottan volt érdeklődő, az szintén megmaradt a korábbi stratégiáinál. Alapvetően azt látom, hogy a diákjaink megértik a helyzet komolyságát és súlyát. Lelkesen és tevékenyen állnak a tennivalókhoz. A kezdeti pánik és bizonytalanság után a már említett rutin szerintem nekik is segített. A társak, ne adj’ isten, tanárok persze hiányoznak, de úgy vélem, ez is egy nagyon fontos tanulság a mindennapokra nézve. A hiány üzenetértékű, és néha meg kell tapasztalni ahhoz, hogy ezt tudatosítsuk magunkban. 

Egyébként pedig rengeteget lehet most tanulni egymásról is, már utaltam rá, hogy a virtuális térben olyan oldalát ismerhetem meg néhányuknak, amely lehet, hogy sosem került volna napvilágra, ha nincs a járvány.

- Szoktál beszélgetni a diákokkal? Hogyan élik meg, hogy otthonról kell tanulniuk? Hiányzik nekik az iskola, a közösség, a tanárok?

- Igen, mindig beszélgetünk, próbálom a lehető legtöbb figyelmet és időt adni a tanórákon kívül is. Az egyik, hamarosan érettségi előtt álló osztályommal például telefonon keresztül is beszélek, konzultálunk a tennivalókról, célokról, jegyekről, de persze lelkizünk is egy sort, meghallgatjuk, melyikünk hogyan van ebben a fura valóságban, ami ránk szakadt hirtelen. De a többiek is bármikor megkereshetnek a nehézségeikkel, erre mindig felhívom a figyelmet. Mindez persze egyébként is pótolhatatlanul fontos lenne, a mi pályánk lényege szerintem nem az „anyag leadása” (hogy megidézzem ezt a borzongató kifejezést), hanem a személyes kapcsolatok ápolása, őrzése. 

Az otthonról tanulás egészen különböző annak függvényében, hogy milyenek az otthoni körülmények. Emiatt a gyerekeken kívül rendszeresen egyeztetni kell az osztályfőnökökkel is, lehet, hogy vannak, akik hárman laknak egy szobában, vagy nincs jó internetük otthon. Ezek szintén nagyon fontos, később is hasznosítható információk egy pedagógus számára.

A kérdezett hiányt pedig mára, azt hiszem, mindenki megtapasztalta. Remélem, ha mindennek vége, tényleg képesek leszünk más szemmel tekinteni a mindennapi rutinunkra, és észrevesszük, hogy nem az az ünnep, amit tervezünk és várunk, hanem az itt és most az egyedüli és a megragadható boldogság és lehetőség, a maga törékenységében persze.

- Mit gondolsz, ha csak szeptemberben folytatódhat a tanítás a normál körülmények között, mennyire lesz nehéz visszarázódni - akár a diákoknak, akár nektek, a tanároknak?

- Ha a vírus nem is, a bizonytalanság még bizonyára hosszú ideig velünk marad. Velünk alatt értem a diákokat, a kollégákat, a szülőket, de az egész társadalmat is. Előtte lesz egy nyár, ami remélhetőleg azért teret, időt, lehetőséget fog biztosítani a tanulságok levonására, a történtek fényében való újratervezésre. Nyilvánvaló, hogy nem kezdhetjük el ugyanúgy a tanévet, mintha a vírus nem lett volna jelen az életünkben. Mindenkinek mérlegre kell tennie, hogy a korábbi gyakorlatából mit tudott jól alkalmazni, és mi az, ami a tapasztaltak után már kevésbé tűnik életbevágónak. Szeretném, ha sok szakmai megbeszélés, ötletelés, egymás gyakorlataiból való merítkezés indítaná az évet, és határozná meg a munkát. Lehet, hogy idealista vagyok, de tényleg azt gondolom, hogy ha megtanulunk egy picit visszavenni magunkból, akkor akár még pozitív hozadékai is lehetnek a történteknek. De jó is lenne már minderről csak múlt időben beszélni!

- Nálatok minden diák meg tudta oldani az online tanulást, vagy voltak olyanok, akik megfelelő eszközök híján segítségre szorultak? Ha volt ilyen, nekik segített valamilyen módon az iskola?

- Egy budai intézmény vagyunk, azt hiszem, nem a valóságot látjuk. A hozzánk járó diákok családjaiban a wifi, a technikai háttér alapvetően szerintem nem jelentett gondot, az már sokkal jobban, ha a családban hirtelen anya, apa, két kis tesó is átállt az online rendre, akkor azért nem jut mindenkire eszköz. Ezek után elképzelni nem tudom, hogy mi mehet az ország kevéssé fejlett területein. Ismerek magam is olyan régiókat, ahol két szellőfújás, és elment az áram. Nem gondolom, hogy ezekre a helyzetekre ennyi idő alatt optimális megoldást lehet kitalálni. Azt azonban örvendetes volt látni, hogy a sok nehézség közepette is mennyire sok volt a segítő szándék. Laptopokat, ingyenes tanfolyamokat, önkéntes Skype-órákat, adott esetben komplett lakásokat kínáltak fel egyéni és szervezeti szinten is. Nálunk is nagyon támogató volt az iskola, valamint a szülők is. Azért tartom lényegesnek mindezt hangsúlyozni, mert muszáj észrevennünk, hogy mennyi a jó energia körülöttünk, és hogy a legkilátástalanabb helyzetek tanulsága is az, hogy egymásból lehet, sőt nem is lehet, hanem muszáj merítkezni.

Nélkülük már összeomlott volna az egészségügy: így dolgoznak az ápolók a kórházakban

Fotókon mutatjuk az ápolókat, akik a járvány alatt is fáradhatatlanul értünk dolgoznak.

(Borítókép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt, képek: Getty Images Hungary)

• oktatás
• iskola
• tanár
• legjobbotthon
• interjú
• Gyerek