10 jel, hogy szuperérzékeny a gyereked: így segíts neki a mindennapokban
Kihívás, de hatalmas lehetőség is a szuperérzékenység.
Minden gyerek egyedi és megismételhetetlen csoda, tulajdonságaik és jellemük sajátosságai azonban adhatnak speciális összképet, mely olyan különleges lelki alkatra is utalhat, amilyen például a szuperérzékenység vagy hiperszenzititivitás, HSP is.
Az érzékenység ebben az esetben sem jelent pejoratív jelzőt, az érintett gyerekek ugyanis telis-tele vannak olyan adottságokkal, melyek igazán pozitívak, bár tény, hogy állhatnak előttük olyan kihívások is, melyek más gyerekek előtt kevésbé.
A szuperérzékenység jelei gyerekkorban
A hiperszenzitivitás pszichológiai fogalom, mely dr. Elaine Aron pszichológus által került be a köztudatba, aki felnőttek és gyerekek esetében egyaránt alkalmazta és kutatta azt élete során, és akinek a témában született, rendkívül értékes munkái magyar nyelven is elérhetők.
A szuperérzékenység genetikailag öröklődő hajlam, és leginkább az idegrendszer érzékenységével jellemezhető, az érintettek a környezeti ingereket sokkal szenzitívebben, részletesebben érzékelik és dolgozzák fel, ezáltal fantasztikus megfigyelővé válnak, de könnyen túl is stimulálódhatnak.
Fontos a szuperérzékenységet megkülönböztetni a szenzoros feldolgozási vagy integrációs zavartól, köznyelven szenzorosságtól is, míg ugyanis a hiperszenzitivitás egyfajta alkat és hajlam, utóbbi neurológiai rendellenesség, melyet kezelni is lehet, és a szenzoros jelek nem megfelelő érzékelését és az azokra adott nem jól szerveződő agyi válaszokat, értelmezéseket jelenti. Bár tény, hogy a szuperérzékeny gyerekek esetében is igaz, hogy érzékszerveik szenzitívebbek, és könnyen túlstimulálhatók, például könnyen lehet, hogy zavarja őket a hangos tömeg, a csak kicsit nedves vagy szúrós ruha, annak címkéje, a zokni varrása.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hiperérzékenység fogalma gyakran összemosódik továbbá az autizmus-spektrumzavaréval vagy épp a depresszióéval és az ADHD-éval is, és bár vannak közös vonásaik, nem ugyanarról van szó, mint ahogy egy félénkebb, lassabban oldódó gyereket sem szabad rögtön szociális szorongóként felcímkézni, könnyen lehet, hogy csak érzékenyebb, mint az átlag.
Azt, hogy pontosan miről van szó, mindig szakértő kompetenciája megítélni, léteznek azonban olyan jellegzetességek, illetve akár online teszt is, melyek segítségével szülőként is kirajzolódhat a pontosabb kép.
Ilyenek a szuperérzékeny gyerekek
A hiperérzékeny gyerekek gyakran látszanak félénknek, visszahúzódónak, azonban csak fogékonyabbak az ingerekre, az őket körülvevő világ sok-sok részletére, szinte elvesznek bennük, megfigyelnek és feldolgoznak, miközben belső világuk és életük rendkívül színes és gazdag. Jellemző rájuk a kreativitás és az élénk képzelőerő, fantázia, valamint rendkívül intelligensek lehetnek, sokszor már korán gazdag szókinccsel, választékosan beszélnek. És nemcsak intellektuálisan, de érzelmileg is fejlettek, mély érzéseik vannak, empatikusak, és igen éretten gondolkodnak.
Többségük megfontolt, elővigyázatos, óvatos és lelkiismeretes. A fizikai, érzelmi és társas ingereket mélyebben és alaposabban dolgozzák fel, ezért jellemző, hogy bárkire rá tudnak hangolódni, legyen akár boldog, akár feszült, és olyan dolgokat is észrevesznek, amiket mások nem, különös tekintettel a változásokra. Rendkívül jó a megfigyelőképességük és a memóriájuk is. Lényeglátóak, sokat kérdeznek, és jellemzően komoly, mély kérdéseket tesznek fel.
Félénkségük és háttérbe vonulásuk ismeretlen környezetben lehet különösen jellemző, de akár otthonukban is, ha idegen érkezik. Ha viszont kellőképp feltérképeztek maguk körül mindent, feloldódnak, és biztonságban érzik magukat, egész más arcukat mutathatják. Épp ezért azt sem lehet mondani, hogy a hiperszenzitivitás kéz a kézben járna az introvertáltsággal.
A szuperérzékenység hátrányai
A szuperérzékenység nem hiba, nem rendellenesség, nem gyengeség, hanem csupán beállítódás, érdemes azonban beszélni arról is, hogy minden különlegessége ellenére hátrányokkal is járhat.
Az érintettek ugyanis sokkal aktívabban, hevesebben reagálhatnak a különféle ingerekre, hamar kerülhetnek felfokozott izgalmi állapotba, könnyen túlstimulálódhatnak. Nyomás alatt nehezebben teljesítenek, a kritika, a versengés és mások szorongása sem érinti jól őket, és idővel könnyen szorongóvá válhatnak maguk is. Ha pedig a kívülről gyakran kényesnek, hisztisnek, gátlásosnak tűnő viselkedésük miatt megbélyegzik őket, önbizalom-hiányossá, illetve dacossá, lázadóvá is válhatnak, valamint szociális kapcsolataik is sérülhetnek.
Így érdemes segíteni
Azért, hogy a szuperérzékenység áldás legyen, a kihívások pedig egyre könnyebben leküzdhetővé váljanak, rengeteget tehet a szülő, aminek azonban első lépése az elfogadás kell hogy legyen. Bár jellemző, hogy a genetikai hajlam miatt a szülők valamelyike is érintett, ez nincs mindig így, mivel pedig a populációnak csupán 20%-a hordoz magán ilyen személyiségjegyeket, az érintettek könnyen találhatják szembe magukat meg nem értettséggel. Érdemes a szülőknek a családtagokat, illetve pedagógusokat is beavatni, fontos ugyanis, hogy a gyerek felé senki ne támasszon olyan elvárásokat, melyek alapjaiban ellenkeznek a beállítódásával.
A gyerek felé is az erősségeket kell hangsúlyozni, emellett célszerű a partneri, feltétel nélküli elfogadáson, biztonságos kötődésen alapuló kapcsolatra törekedni. Bár a keretek és szabályok is szükségesek a biztonsághoz, a hiperszenzitív gyerekek jellemzően azok, akikre a meggyőzés és az őszinte beszélgetés sokkal jobban hat, mint a merev szabályok, a vasfegyelem és a büntetés. Könnyen megértik, mit miért nem szabad, az igazságérzetük azonban erős, így fontos figyelembe venni az érzéseiket.
A félénkséget, kényességet nem szabad túlhangsúlyozni, érdemes inkább átkeretezni a dolgokat, kiemelve a pozitívumokat, törekedni kell továbbá arra is, hogy minél kevesebbszer legyenek túlstimulálva az ilyen gyerekek. Sosem szabad őket bedobni a mély vízbe, időt kell hagyni az ingerek feldolgozásához, a megfigyeléshez, a feloldódáshoz és alkalmazkodáshoz.
Lényeges a kiszámítható napirend, a váratlan helyzetek kerülése és a sok beszélgetés, mely felkészülni is segít nekik az ismeretlenre, de az érzések, félelmek validálása, feldolgozása miatt is fontos. Jó, ha mindig van lehetőségük elcsendesedni, elvonulni pihenni kicsit, és az is, ha ehhez rendelkezésükre áll egy hely, ami a sajátjuk, legyen az egy kuckó, bunker vagy épp csak egy csepphinta.
Érdemes különféle relaxációs technikákkal felvértezni a hiperszenzitív gyereket, és kerülni az olyan túlstimuláláshoz vezető dolgokat, mint a képernyő, a cukor vagy épp a csokoládé, a koffein, akár csak kóla formájában. A kreativitását kibontakoztató tevékenységek hatalmas önbizalomlöketet adhatnak a szuperérzékeny gyereknek, társas elfoglaltságok terén pedig érdemesebb egyszerre egy-egy barátban, kis csoportban gondolkodni.
10 jel, ami átlag feletti IQ-ról árulkodik: már óvodában megfigyelhető
A jó humorérzék és a fejlett igazságérzet is magas intelligenciára utal.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.