Egyetlen dolog, ami 6-szor jobbá teszi a gyerek kommunikációs képességeit

Csak rajtad múlik

Egyszerű, de lényeges dolog.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lehet valaki sebész, aki komoly műtéteket hajt végre, atomfizikus, akinek a fejében hétköznapi emberek számára átláthatatlan és érthetetlen számítások, következtetések cikáznak, vagy bárki más, bármilyen nehéz is a feladata, még mindig nem annyira összetett és felelősségteljes, mint a gyereknevelés.

Ez ugyanis a létező legbonyolultabb - mindemellett persze a legszebb is -, és éppen szerteágazósága, összetettsége miatt követhetők el akár észrevétlenül is iszonyú hibák. A mindennapok forgatagában még a legodafigyelőbb szülő is tehet vagy éppen nem tehet meg meghatározó, kulcsfontosságú dolgokat.

Sajnos egyre inkább olyan irányba mozdul el az élet, hogy az ember látástól vakulásig dolgozik, hajtja a pénzt a mindennapi megélhetés érdekében, hogy gyermeke ne szenvedjen hiányt. A szülők fáradtak a nap végén, pedig éppen akkor kezdődik a legfontosabb "műszak", amikor hazaérnek a munkahelyről: ekkor kell elővenni a szülőszerepet.

Nyilván nem arról van szó, hogy az ember olyankor nincs szülőszerepben, mikor nincs a gyerekkel, hiszen a szülőké 0-24 órás feladat, de miután - eltekintve a hétvégéktől - a gyerek és a szülő késő délután, illetve este van a legtöbbet együtt, ez a napnak az a szakasza, amikor kapcsolatukat építhetik, közvetlenül kommunikálhatnak.

Itt csúszhat be a hiba

Sajnos azonban sok szülő ezen a ponton csúszik el. Mert a munkából hazatérvén, már-már kúszván az egész napos fárasztó robotolás után beszélnek két mondatot a gyerekkel - mi volt a suliban vagy oviban -, adnak neki vacsorát, majd ezzel a lendülettel fogják is magukat, és fejest ugranak az internetbe.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A laptop képernyője mögül szinte ki sem látszanak, beszippantja őket a közösségi háló és az információáradat, a gyerek pedig ott marad az este mellékszereplőjeként. A mesecsatorna pedig nem bébiszitter, sőt, néha olyan elborzasztó rajzfilmeket látni rajta, melyek sok jóra nem tanítják meg a kicsiket.

A szülő ott hibázik tehát, hogy - mivel érthető módon fáradt - az internetezésbe temetkezik, mintegy kikapcsolódásként, az értékes idő pedig, amit a gyerekre szánhatna, csúnya szóval élve elpocsékolódik.

Tudtad?
Kutatások is alátámasztják, mennyire fontos, hogy a szülő és a gyermek közt legyen kommunikáció. A London University College 11 ezer résztvevős, három-hét éves gyerekekkel végzett kutatása szerint, ha a szülő rendszeresen esti mesét mond a gyereknek, az fejleszti annak értelmi képességeit, ami a térérzékelés, a matematika és az olvasásterén mutatkozik meg. Még jobb, ha nem csupán mesét olvas a kicsinek, hanem valóban beszélget is vele, tehát a gyereknek válaszolnia is kell. Egy másik, a Kaliforniai Egyetem által készített kutatás szerint a beszélgetés hatszor hatékonyabb a gyerek kommunikációs fejlődése szempontjából, mint az egyirányú kommunikáció, vagyis a meseolvasás. Nagyobb lesz a szókincse, és kevesebb hibát is ejt majd beszéd közben.

Miért lenne fontos másképp tenni?

A kicsik nap mint nap sok-sok újdonsággal találkoznak, elég hozzá, hogy reggel kinyissák a szemüket, már otthon is láthatnak, hallhatnak számukra idegen, kérdéseket felvető dolgokat, az iskolában, illetve az utcán sétálva pedig pláne. A szülőnek az a feladata, hogy, mint ahogyan a jó kertész elgereblyézi a kertben az egyenetlenségeket, a gyerekben felgyülemlett kérdésekre válaszoljon, okosítsa őt, magyarázza el a dolgok miértjét és működését. A gyereknek nem a tévéből vagy a netről kell megismernie a világot!

Viszont a megfelelő mennyiségű beszélgetés nemcsak ezek miatt fontos, hanem a gyerek kommunikációs képességeinek fejlesztése és a szülő-gyerek kapcsolatépítés miatt is. Folyamatosan kommunikálni kell, követni a gyerek lelki fejlődését, meglátni, ha szorong, és vele nevetni, ha kacag valamin. Minden ilyen pillanat egy kis egységként építi fel a harmonikus apa-gyerek vagy anya-gyerek viszonyt.

Meg lehet oldani, csak akarni kell

Tény és való, hogy mindezt kivitelezni nem könnyű. Az ember hazaér, feszült, fáradt - de végig kell gondolni, hogy azzal, hogy a gyereket valaki vállalta, vállalta a legszebb és legnehezebb feladatot is az életben: a szülőségét.

Reformáljátok meg ti is kicsit a mindennapjaitokat, ha most magadra ismertél! Vacsorázzatok együtt, beszélgessetek, vezessétek be az esti mesét, és ne a laptopba temetkezve üljetek némán a gyerek mellett estéről estére! Ha ő lefeküdt, akkor kezdődjön az estének ez a szakasza, máskülönben elmulasztotok valami pótolhatatlant.

Ne felejtsd el, hogy a gyereked egyszer gyerek, most kell, hogy ott legyél, és vezesd, gyarapítsd őt! Ne mulaszd el a pillanatokat, amikor válaszolsz kérdésére, és a csodálkozó szemeivel rád néz, illetve rád mosolyog. Ezek pótolhatatlan dolgok, és karnyújtásnyira vannak tőled. Három mozdulat: lecsukni a laptopot, lekapcsolni a tévét, és odaülni a gyerek mellé beszélgetni.

Ezt is szeretjük